Bolyhos pálinka

Kétnapos lesz az Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivál!

2012. 05. 10., csütörtök

Pálinka: május 19-én a Beatrice a kísérő

 

Négy Champion-díjat kaptak Bolyhosék

2012. 05. 10., csütörtök

Jól „megágyaztak” Bolyhosék az ide Újszilvási Ágyaspálinka Fesztiválnak. Nem csak azzal, hogy idén először kétnapos lesz a rendezvény, azzal is , hogy szinte mindent vittek Gyulán a pálinkaversenyen. Soha senki nem nyert még 4 Champion díjat, emellett kaptak még 28 érmet, és ők lettek a „Legeredményesebb kereskedelmi főzde”.

Díjeső az újszilvási pálinkának

2012. 04. 30., hétfő

Jól „megágyaztak” Bolyhosék az ide Újszilvási Ágyaspálinka Fesztiválnak. Nem csak azzal, hogy idén először kétnapos lesz a rendezvény, azzal is , hogy szinte mindent vittek Gyulán a pálinkaversenyen. Soha senki nem nyert még 4 Champion díjat, emellett kaptak még 28 érmet, és ők lettek a „Legeredményesebb kereskedelmi főzde”.

Pálinka Világkupa Gyulán - összefoglaló

2012. 04. 24., kedd

A tavalyi 794 minta után idén 1120 pálinka szakmai, érzékszervi bírálását végezte el április 2-án a 24 tagú zsűri Lovassy György versenyigazgató irányításával Gyulán.

Bolyhos pálinka: három Champion-díj

2012. 03. 30., péntek

Az Irsai Olivér, a cseresznye, és az ágyas szilva levette a lábáról a zsűrit.

Sok volt a kolbász és a mínusz

2012. 02. 08., szerda

 

Mangalica fesztivál: belváros, hús, kolbász, pálinka, forralt bor és hideg. Nagyon hideg.


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum