pálinka külföldön

Magyar pálinkakutató Kínában

2021. 02. 02., kedd

A Kínai-magyar Gyümölcspálinka Kutató Laboratórium célja elsősorban a tudományos kutatómunka lesz, a tervek szerint azonban Csungking tartományi jogú városban a közeljövőben egy pálinkaüzem megépítésére is sor kerül, ami nemcsak termelési feladatokat lát majd el, de a kutatóintézet oktatóbázisaként is funkcionál egyben.

Nemzetközi díjat nyert a magyar pálinka

2019. 08. 12., hétfő
Aranyérmet szerzett a négy éve alapított Zsoldos Pálinka Manufaktúra Irsai Olivér szőlő pálinkájával az
International Wine and Spirit Competition versenyen.
 
A fél évszázada, 1969-ben Anton Massel borkémikus által alapított IWSC bor és párlatversenyre nevezőknek
nem csak érzékszervi megítélésen, de laboratóriumi analízisen is át kell esniük, mielőtt a több mint 400
globális szakértőből álló zsűri pontozná őket.

Hódít a pálinka a külföldiek között

2018. 03. 10., szombat

Rekordszámú pálinkát fogyasztottak a budapesti turisták a hétvégén, noha köztudott, hogy a hungarikumot túl erősnek tartják a külföldiek. A szokatlan népszerűség egy új pálinkamárkának és a belőle készült, Forrás Spritz névre keresztelt longdrinknek köszönhető, amely málna- vagy birspálinkából készül szódával és lime-mal. Az új termék egy hete kapható a belvárosi vendéglátóhelyeken, de már az első hétvégén megduplázta a pálinkaforgalmat.

Magyar pálinkafőző hódít Afrikában

2017. 01. 12., csütörtök
Balogh Sándor agyából nem hétköznapi ötlet pattant ki: nemzeti italunkat, a pálinkát ne exportáljuk, hanem a helyszínen állítsuk elő. Nem is akárhol, hanem Afrikában. Az üzletember – aki a Magyar Afrika Társaság elnökeként kiváló helyismerettel rendelkezik – az első pálinkaprojekt helyszínéül Ugandát választotta.

A pálinka névhasználat kiterjesztéséről tárgyaltak Sepsiszentgyörgyön

2016. 10. 10., hétfő

A Földművelésügyi Minisztérium képviseletében Gál Péter eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár az Erdélyi Pálinka Lovagrend, valamint a Pálinka Nemzeti Tanács képviselőivel egyeztetett a pálinka földrajzi árujelző névhasználatának erdélyi lehetséges kiterjesztéséről, Sepsiszentgyörgyön.

DZSEKFRÚTPÁLINKA, JÖHET?

2016. 08. 08., hétfő

A nehézkes export helyett trópusi gyümölcsökből helyben készített pálinkával venné le a lábukról az afrikai fogyasztókat egy magyar vállalkozás.

Magyar pálinkákat kóstolhattak az üzletemberek New Yorkban.

2016. 04. 13., szerda

Ízletes magyar étkeket és zamatos magyar borokat és pálinkákat kóstolhattak az üzletemberek New Yorkban egy kedden tartott magyar termékbemutatón, az érdeklődőket Fazekas Sándor, a földművelésügyi tárca vezetője és magyar gazdák egy csoportja látta vendégül.

Kiemelkedő külgazdasági potenciál rejlik a pálinkában

2016. 02. 01., hétfő

Kiemelkedő külgazdasági potenciál rejlik a pálinkában, de a sikernek az érdekek összehangolása és a szakmai összefogás az előfeltétele – emelte ki Szakáli István Loránd, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár a Pálinka Céh Egyesület kétnapos szakmai fórumán, Zsámbékon.

A magyar pálinka jó hírét viszik a diplomaták

2015. 11. 16., hétfő

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a diplomáciai testületek képviselőit látta vendégül november 12-én, Agárdon a Pálinka Kóstoló napon. A rendezvény célja, hogy a Hungarikumokat a diplomáciai testületek képviselői megismerjék, és hazájukba jó hírét vigyék.

Bemutatkozott a magyar pálinka Rómában

2015. 10. 05., hétfő

Az olasz piacon eddig ismeretlen vagy kevéssé forgalmazott magyar minőségi élelmiszeripari termékek bemutatását, valamint az olaszországi forgalmazókkal való kapcsolatteremtést szolgálta a Római Magyar Akadémián (RMA) csütörtökön rendezett Hu-Food Day.


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum