pálinka

Pálinka lesz abból az almából, amit nem vettek át a feldolgozók

2018. 11. 08., csütörtök

A házaknál és a hivatásos főzdékben is bőven készül az italból. Lendületet kap a pálinkafőzés – erről árulkodnak a legfrissebb adatok és ezt jelzik előre a szakmai várakozások is. Az első fél évben 1,4 millió liter italt adhattak ki megrendelőiknek a hivatásos bérfőzdék, a mennyiség kétszázezer literrel több, mint amennyi 2017 első hat hónapjában elkészült. Eközben az otthoni pálinkafőzés is egyre népszerűbb, az elmúlt években összesen 22 ezren jelentették be a hatóságnak, hogy üstöt vásároltak. Mostanában egyébként az az alma és szilva kerül a főzőedényekbe, amit a gazdák a nagyon alacsony felvásárlási árak miatt nem adtak el nyáron a feldolgozóknak.

Pálinkakészítés gyakorlati napot szervez a NAK

2018. 11. 06., kedd
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) „Tanuljunk együtt!” programsorozata folytatódik: novemberben a pálinka- és a párlatkészítés témakörében mélyülhetnek el a kamarai tagok.

BORS magazin a Pálinkafőzés.com telephelyén!

2018. 10. 24., szerda

Fonnyadt gyümölcsből nem lesz jó pálinka...

A magyar pálinka hungarikum, és szerencsére magunknak is főzhetünk. A hozzáértők szerint hiába van hagyománya az elkészítésének, a trükkökkel mégsem vagyunk tisztában.

Főként pálinka készül a szilvából

2018. 10. 03., szerda

Olcsóbb alapanyagból készülhet idén a szilvapálinka, az átlagosnak mondható termésért ugyanis a tavalyinál jelentősen kevesebbet fizetnek a feldolgozók. A ­30-40 forintos kilónkénti ár, amivel több esetben is találkozhattak a gazdák, a termelési költséget sem fedezte. Ezért volt olyan eset, amikor a gazda úgy döntött, inkább a fán hagyja a termést vagy elajándékozza azt.

Jázmin szőlőből készült az év pálinkája

2018. 07. 02., hétfő

Az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny győztes pálinkáját a Tolna megyei Brill Pálinkaház készítette.

400 éves a kecskeméti barackpálinka

2018. 06. 21., csütörtök
„A kiváló alapanyag a jó barackpálinka lelke”- hallhattuk Győrffy Balázst, a NAK elnökét a III. Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztiválhoz kapcsolódó szakmai konferencián. A bor egyre népszerűbb a hölgyek körében, de a pálinka is kezd elfogadottá válni, utalt a szakember arra, hogy az Agrárgazdasági Kamara mellett a Kunsági Női Borrend is kivette részét a szervezésből.

Megtalálták 2018 legjobb pálinkáját

2018. 06. 19., kedd

A versenyre idén is érkeztek különleges, vadontermő gyümölcsökből készült párlatok, de a legtöbb nevezett tétel kajsziból, Irsai Olivérből és szilvából készült. Az eredményeket a napokban kiértékelték, de a díjátadóig csak a Pálinka Nemzeti Tanács két tagja tudhatja, ki az idei győztes.

Idén Komárom ad otthont hazánk legrangosabb pálinkaversenyének

2018. 05. 22., kedd

Idén a komáromi monostori erődben rendezik meg hazánk legnívósabb pálinkaversenyét, a Pálinka Országkóstolót. A többnapos verseny május 28-án kezdődik, ahol 25 pálinkabíra kóstol végig több száz idén készült főzetet. A zsűri célja, hogy megtalálja 2018 legjobb pálinkáját, és felhívja a figyelmet a minőségi pálinkafogyasztásra.

Az életben egyszer kötelező típusú pálinkákat válogattak

2018. 05. 07., hétfő

Rengetegen szeretik a jó magyar pálinkát, de embere válogatja, hogy kinek mi ízlik. Az ízlés és a minősítés fejlesztésére hozott létre egységes pálinka bírálati rendszert a Nemzeti Pálinkakiválóság Program. Az idei megmérettetésre 43 kereskedelmi pálinkafőzde 382 pálinkát, illetve törkölypálinkát nevezett be.

Átadták a Gyulai pálinkafesztivál díjait

2018. 05. 02., szerda

A tuzséri Gyümölcspárlat Bt. nyerte el a legjobb kereskedelmi főzde címet a 19. Gyulai Pálinkafesztivál Brillante-2018 elnevezésű párlatversenyén szombaton - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum