házi pálinkafőzés törvényi szabályozása

A fejére esett körte ihlette a pálinkát

2010. 12. 08., szerda

Somogyban kapható az ország első saját gyümölcsből készült éttermi pálinkája.

Pálinkaliberalizáció: alaptalanok voltak a félelmek?

2010. 12. 06., hétfő

Még nem érzékelhető a piacon, hogy két hónapja legális az otthoni pálinkafőzés, de ennek igazi hatásai majd jövőre jelentkezhetnek – mondják a híres pálinkafőzdék vezetői. A vidékfejlesztési államtitkár és a mezőgazdasági bizottság elnöke is úgy véli: alaptalanok voltak a pálinkaliberalizációval kapcsolatos félelmek. 

Az idei év pálinkáját Irsai Olivér szőlőből a Brill Pálinkaház készítette. Krizl Edit ügyvezető azt mondta: az otthoni pálinkafőzés hatásait egyelőre még nem érzékelik. A 2006-os év pálinkáját a Zsindelyes Pálinkafőzde készítette. Papp József tulajdonos sem tart attól, hogy az otthoni párlatok kiszorítanák a minőséget. Ha mégis bekerülnének a forgalomba, a kommersz italok értékesítéséből csíphetnek el valamit, de ez majd a jövő év tavaszán, három-négy hónap múlva fog kiderülni – mondta.

Megnövekedett a bér-pálinkafőzés iránti kereslet

2010. 12. 06., hétfő

Magyarország legjobb idei pálinkájának a Brill Pálinkaház 2009-es évjáratú Irsai Olivér szőlőpálinkáját tartották az ítészek, a párlatot hétfőn helyezték el Budapesten a Mezőgazdasági Múzeumban, hogy megőrizzék az utókor számára.

 

Reneszánsza van a pálinkafogyasztásnak

2010. 12. 06., hétfő

A pálinka hungarikum, azonban a külföldi piacokon mégsem tudnak igazán érvényesülni a főzdék. Pedig kereslet lenne rá, a Magyarországra érkező turisták a tapasztalatok szerint keresik ezeket a termékeket. A kiskunfélegyházi Kapualj Borüzlet december 3-án bemutatóval népszerűsítette a kulturált pálinkafogyasztást.

Mindenütt csepeg az adómentes párlat

2010. 12. 02., csütörtök

 

Mától lehet pályázni a pálinkaünnepre!

2010. 12. 01., szerda

Mától az év végéig lehet pályázni az országos pálinkaverseny lebonyolítására. Emellett hivatásos pálinkakóstolókat is kiképeznek.

VM rendelet!!

2010. 11. 28., vasárnap

33/2010. (XI. 25.) VM rendelet az országos pálinka- és törkölypálinka-versenyről, valamint az érzékszervi bírálók képzéséről

A szlovákok is rákaptak az adómentes magyar pálinkafőzésre

2010. 11. 24., szerda

A bevásárlóturizmust felváltotta a pálinkabiznisz: a pálinka előállítását - kis mennyiségben, saját használatra - adómentessé tévő új magyar jogszabály egyre erőteljesebben vonzza Magyarországra a dél-szlovákiai pálinkafőzőket - írja a Napi Gazdaság.

 

Pálinkafőzés törvényes keretek között

2010. 11. 21., vasárnap

Táborfalva – A táborfalvi „Ökör-kör” nevű baráti társaságban heves vitát robbantottak ki a pálinkafőzéssel kapcsolatos új jogszabályok. A társaság tagjai innen-onnan felcsippentettek némi információt, de mindenkihez más és más hír jutott el. A társaság egyik tagja, Füzy Bandi végül megunta a találgatásokat, és úgy határozott, hogy megkéri korábbi pénzügyőr kollégáit, „tegyenek rendet” a fejekben.

Aki mindent tud a pálinkáról

2010. 11. 18., csütörtök

Beleszagol egy pálinkába, és titok nem maradhat rejtve előtte. Panyik Gáborné adjunktussal, a Pálinka Céh Egyesület elnökével jobb nem vitába keveredni – különben nekiáll saját maga cefrét készíteni.


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum