pálinkafőzde

A tavalyi ár feléért lehet pálinkát főzetni

2010. 11. 16., kedd

Nincs kevesebb munkájuk a szeszfőzdéknek a pálinkafőzésre vonatkozó törvények enyhítése miatt. Az otthoni főzés a hozzáértők szerint költséges és szaktudást igényel, ezért kevesen próbálkoznak vele. A VPOP tapasztalatai hasonlóak, így nem ellenőrzik kiemelten a házi főzést. A pálinkatörvénynek egy konkrét következménye már van: fele annyiba kerül a főzetés mint tavaly. 

Hungarikum, ha bérfőzésben készül

2010. 11. 16., kedd

 

A Dunai hajós tulajdonosai úgy vélik, ha jó saját pálinkát akar valaki, szakemberhez vigye főzetni.

Pálinkatúrán Kecskeméten

2010. 11. 13., szombat

Ha lassan is, de egyre büszkébbek vagyunk nemzeti szeszünkre, a pálinkára. Erre minden okunk megvan, hiszen amint azt Gulyás Csaba italszakértőtől egy kecskeméti üzemlátogatáson megtudtuk, a XIV. században, Károly Róbert uralkodása idején már bizonyosan főztek őseink Magyarországon gyümölcspárlatot.

 

Tvrtko: Félmilliót adtak a pálinkámért!

2010. 11. 09., kedd

Több mint félmillió forintot fizettek a pálinkámért! Óriási öröm. Különösen, hogy az utolsó forintig Kolontárra és Devecserre jut minden. Ráadásul, a hungaricumnak köszönhetően olyan embereket ismerhettem meg, akikre a legnagyobb bajban is számítani lehet. Ezért tartottam a „Búcsú a pokolban” című könyvem bemutatóját egy szatmári kisfalu pálinkafőzdéjének nagytermében…

Pálinkaüzemben csapatépítő tréningezett a nyolc kan

2010. 11. 07., vasárnap

PANYOLA – „Ez tömény élmény volt a szó legszorosabb értelmében" – mondta Sipos Peti az Irigy Hónaljmirigy sajátos csapatépítő tréningjéről, amely a panyolai pálinkafőző üzemben folyt az ukrán határ közelében.

 

Félmilliót pálinkáztak össze Tvrtko-val Panyolán

2010. 11. 04., csütörtök

Panyola - A hétvégén mutatta be legújabb, „Búcsú a pokoltól” című könyvét Vujity Tvrtko, aki az országos premier helyszínéül igencsak szokatlan helyszínt választott.

Pálinkát főzni vagy főzetni éri meg?

2010. 11. 04., csütörtök

A Google trendsben kutakodva, amely a keresési kulcsszavak előfordulási gyakoriságáról tud többé-kevésbé pontos képet adni, kiderül, hogy az internetes keresésekben 2010-ig nem volt kimutatható a pálinkafőzőkre keresők száma.

 

Gyulai Pálinka Manufaktúra: 280 éves múlt

2010. 11. 04., csütörtök

 

Jövőre lesz 280 éve, hogy Báró Harruckern János Gyulán megalapította az első pálinkafőzdét.

Az adókat okolja a szenvedő magyar szeszipar

2010. 11. 03., szerda

Negyedével esett vissza a Zwack értékesítése az elmúlt hónapokban, és ha kisebb mértékben is, de az egész magyar szeszipart sújtja a fogyasztás csökkenése. A bevételek apadását az adóterhek növekedésére vezeti vissza a szeszipari szövetség, amely szerint az ősztől szabadjára engedett otthoni pálinkafőzés is nyomot hagyhat az eladási számokon.

 

Osztatlan sikere volt a keletes pálinkaestnek

2010. 11. 02., kedd

 

Remekül érezte magát az a húsz szerencsés Kelet-Magyarország előfizető és partnere, aki a Pálinkás vacsoraest a Kelettel címmel meghirdetett játék nyerteseként részt vehetett pénteken a Zsindelyes Pálinkafőzde párlatainak kóstolásával egybekötött hangulatos vecsernyéjén.

 


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum