I. Birkás Pálinka fesztivál

A rendezvény 10 órakor nyitja meg kapuit, a délelőtti programokban Vas megyei hagyományőrző csoportok lépnek színpadra, de lesz vásári komédia is a vasvári Üss a hasadra! Színpad bemutatásában. Ebéd után fellép többek között a Mike Gotthard Quartett, a délutáni program: stand up comedy, több néptánccsoport műsora, Sláger Tibó. Kora este felvonulnak a Magyar Pálinka Lovagrend tagjai, majd 18 óra 30 perckor hivatalosan kihirdetik a II. Vas Megyei Nyílt Pálinka- és Párlatverseny eredményét. Az esti programban a Varnyú Country együttes koncertje után 20 óra 30 perctől fellépnek az X Faktor döntősei: a Summer Sisters, Sodeinde Dorka és Vastag Tamás.

A fesztivál kísérő eseménye a kézműves és helyi termékek vására. De a gyermekek sem maradnak program nélkül, hiszen ennek a fesztiválnak éppen az az egyik üzenete, hogy a legkiválóbb magyar termékeket a családok számára mutatják meg, és míg a papa pálinkát fogyaszt, a mama válogathat a remek magyar élelmiszerek között, addig a gyermekek kézműves foglalkozásokon vehetnek részt vagy önfeledten szórakozhatnak a játszóházban. Hogy aztán közösen nézzék meg egy néptáncegyüttes műsorát vagy egy koncertet.

Az I. Birkás Pálinkafesztivál fővédnöke V. Horváth Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár, aki 13 órakor köszönti a rendezvény vendégeit.

időpont: 
2011-07-01

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum