IX. Budapesti Pálinkafesztivál

Május 22-25. között újra tavaszi Pálinkafesztivál a belváros szívében

Idén tavasszal a Pálinkafesztivál hozza hangulatba a belvárost, május 22-25. között ugyanis ismét a Városháza Parkban nyitja meg kapuit a rendezvény. A régi-új helyszínre költöző fesztiválon rekordmennyiségű, közel harminc kiállító vesz részt, ezúttal is a legjobb hazai párlatokat kínálva. A fesztivál egyik kuriózuma Magyarország pálinkafőzdéinek közös blendje, az Év Körtepálinkája lesz.
 
2014-ben is a Budapesti Pálinkafesztivál pezsdíti fel a belvárost. Az eredeti helyszínére visszaköltöző rendezvény idén 9. alkalommal, minden eddiginél több, összesen huszonkilenc kiállítóval várja a pálinka szerelmeseit. A legnevesebb, mindenki által ismert főzdék mellett idén új kiállítókkal is megismerkedhet majd a nagyérdemű. 
 
A sorban állásokat elkerülve, a négynapos vendégbarát rendezvényen idén – a korábbi kuponos, majd kártyás fizetési rendszer helyett – készpénzzel fizethetnek majd a látogatók. A belépők ára továbbra is 2000 forint lesz, amely mellé két pálinkakupon is jár: az egyikkel az Év Körtepálinkájából, a másikkal pedig bármely főzde ajánlatából kóstolhatnak egy-egy kupicával a fesztiválozók. 
 
A szilva, barack és meggy után idén a körte kerül a fesztivál középpontjába. Ez a gyümölcs ihlette ugyanis az Év pálinkája sorozat negyedik tagját, amellyel a látogatók május 15-18. között a fesztiválon találkozhatnak először. A magyar pálinkafőzdék közös blendje idén is limitált számban készül, mindössze 1500 palackkal gyártanak belőle. 
 
OrientPress Hírügynökség (OPH)
időpont: 
2014-05-22 - 2014-05-25

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum