Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivál 2014

Idén először hungarikumok vendégeskednek az Újszilvási Ágyaspálinka Fesztiválon, amely most is kétnapos lesz. A fesztivál május 23-án, pénteken nyit, fellép többek között Korda György és Balázs Klári, DJ Dominique, Janicsák Veca és Gáspár Laci.

A Bolyhos Pálinkafőzde ebben az évben május 23-24-én rendezi meg, immár kilencedik alkalommal, az Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivált. A korábbi években a Kiváló Magyar Élelmiszerek vendégeskedtek a rendezvényen, idén először jó néhány hungarikumot ismerhetnek meg közelebbről a fesztiválozók.

boly„Úgy véljük a KMÉ-díjas termékek sikere egyértelművé tette, hogy a pálinkát szeretők széles tábora kedveli a minőséget. Most, amikor kellő súllyal sikerült ráirányítani a figyelmet a hazai termékekre, és amikor végre megfelelő helyre kerültek a hungarikumok a hazai értékek között, nem is gondolhattunk másra, mint hogy jó néhányat ezek közül bemutassunk ingyenesen látogatható rendezvényünkön” – mondta Bolyhos Zoltán a fesztivál ötletgazdája. Az Újszilvási Ágyaspálinka Fesztiválon önálló kiállítóként ismerhetik meg majd a vendégek egyebek mellett a karcagi birkapörköltet, a kalocsai paprikát, a szikvizet és a fröccsöt, illetve az összes eredetvédett pálinkát is.

Ugyanakkor a fesztivál kísérő rendezvénye is egy hazai cég hazai termékét mutatja be.bolyTalán szokatlan egy pálinkafesztiválon, de idén igaz lesz: ez a termék a magyar tej. Május 23-án az Alföldi Tej családi napot rendez a fesztivál területén, remek programokkal. Fellép többek között a ByTheWay, Zoltán Erika, Korda György és Balázs Klári, DJ Dominique és Bárány Attila. Szombaton pedig, mások mellett Janicsák Vecát, Gáspár Lacit, Lakatos Krisztiánt és a Dolly Rollt is láthatja a közönség.

pr

Forrás: www.elelmiszer.hu
időpont: 
2014-05-23 - 2014-05-24

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum