Pálinkaliberalizáció: alaptalanok voltak a félelmek?

2010. 12. 06., hétfő

Még nem érzékelhető a piacon, hogy két hónapja legális az otthoni pálinkafőzés, de ennek igazi hatásai majd jövőre jelentkezhetnek – mondják a híres pálinkafőzdék vezetői. A vidékfejlesztési államtitkár és a mezőgazdasági bizottság elnöke is úgy véli: alaptalanok voltak a pálinkaliberalizációval kapcsolatos félelmek. 

Az idei év pálinkáját Irsai Olivér szőlőből a Brill Pálinkaház készítette. Krizl Edit ügyvezető azt mondta: az otthoni pálinkafőzés hatásait egyelőre még nem érzékelik. A 2006-os év pálinkáját a Zsindelyes Pálinkafőzde készítette. Papp József tulajdonos sem tart attól, hogy az otthoni párlatok kiszorítanák a minőséget. Ha mégis bekerülnének a forgalomba, a kommersz italok értékesítéséből csíphetnek el valamit, de ez majd a jövő év tavaszán, három-négy hónap múlva fog kiderülni – mondta.

Font Sándor, a mezőgazdasági bizottság fideszes elnöke szerint nem igazolódtak be az otthoni pálinkafőzést övező félelmek. A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerint a kereskedelmi mennyiséget készítő zugfőzdék eddig is működtek, ellenük keményen fel kell lépni. Akik viszont a törvény lehetőségével élnek, azok nem eladásra készítik a párlatot és ők is a minőségre törekednek – mondta V. Németh Zsolt. A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerint a bérfőzdék félelme is alaptalan volt. Nem csökkent a forgalmuk, sőt még emelkedett is, mert a bérfőzetés is adómentes lett ötven literig – mondta V. Németh Zsolt.

forrás: www.mr1-kossuth.hu


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum