Sportos Pajor pálinka

2010. 12. 15., szerda

A kézilabda és a Pajor pálinka, a cseresznyefahordó és a cigánymeggy – sikeres párosítások.

Sokan úgy vélik az alkohol és a sport két egymástól távol eső világ. A Pajor Pálinka Zrt. tulajdonosa, Pajor Jenő bebizonyította, szó sincs távolságról. Sőt. Az talán a pálinkaszakmában is közismert, hogy Pajor Jenő életében a sport jelentős szerepet játszott és játszik ma is. Ezért is tűnik természetesnek, hogy november közepe óta a Kecskeméti SE kézilabda csapatának névadó szponzora a Pajor pálinka. Az erről szóló megállapodást Feyér Zoltán, a KSE ügyvezető igazgatója és Pajor Jenő vezérigazgatója írták alá, Avar György, a KSE kézilabda szakosztályának szakmai vezetője jelenlétében. A szerződés aláírása után a klub vezetői elmondták, hogy a névadó szponzor hosszú távú együttműködésben gondolkodva biztosít anyagi hátteret a 2010/11-es szezonra, melyben a férfi kézilabdázók szezon elején kitűzött célja a biztos bent maradás, illetve az alapszakaszban az 1-8. helyek valamelyikének az elérése. Köztudomású, hogy manapság – nemcsak Kecskeméten – nagyon nehéz idők járnak a sportszponzorációra. Külön öröm, hangsúlyozták a klub irányítói, hogy helyi vállalkozó személyében sikerült megtalálni a támogatót, ezért is külön kiemelik a Pajor Pálinka elhivatottságát. Örömteli, hogy egy évek óta sikeres, helyi gazdasági vállalkozás állt a csapat mellé; mely további támogatók felbukkanása esetén, három éven belül akár nemzetközi kupákban is megméretheti magát.

Pajor Jenő lapunk kérdésére elmondta, miért is vállalták fel a helyi kézilabda csapat támogatását. „Azt gondolom, ha adva van egy különleges ital, ami a legmagasabban jegyzett párlatok közé tartozik, és - túl azon, hogy nemzeti italunknak tartjuk -, valóban a minőséget képviseli, akkor semmi szemérmesség nem lehet bennünk, ha összekapcsoljuk a sporttal. Egy olyan világgal, az élsporttal, ahol a teljesítmény számít, a tisztességes küzdelem, a minőség. Miért ne lehetne a pálinka, ami önmagában a hagyomány, a minőség, a természetesség és az érték megtestesítője, egy olyan emberi tevékenység párja, ami szintén hasonló értékeket őriz? Úgy vélem, az a vállalkozás, amely felvállalta ennek a magyar értéknek a megőrzését, nemzeti italunk hírnevének öregbítését, és szerencsénkre még sikeres is, támogathatja a sportot, oda állhat egy olyan csapat mellé, amely a versenysportban nyújt kimagaslót, egy más területen sikeres. Olyan emberekből áll a csapat és a klubvezetés, akiknek komoly céljaik vannak, akik a saját területükön bizonyították, hogy mást, többet tudnak az átlagnál. Hát, ezért gondoltam azt, hogy segítünk.”

Azt pedig az alábbiak bizonyítják, hogy a helyiek örülnek az együttműködésnek, és a humor sem hiányozhat, ha véleményt kell mondani. Íme egy kommentelő hozzászólása a névadásról beszámoló cikkhez a kesport.hu oldalon: „Felhívnám a figyelmét a Pajor Pálinka tulajdonosának, hogy a kosárlabda egyik szponzora termékkóstolót szokott adni a szurkolóknak némelyik meccs előtt. KÖVETENDŐ PÉLDÁNAK TARTOM!”

És akkor valami másról is, ha már Pajor pálinka. Amióta megjelentek a Pajor pálinkák a piacon, egyre bővül a sortiment. A Pajor pálinkacsalád legújabb tagja a cseresznyefahordóban érlelt cigánymeggy. A minőségi pálinka újjászületésének elmúlt 10 évében egyre több szép, hordós érlelésű pálinka kerül a boltok polcaira. Azt tudomásul kell venni, hogy az érlelt pálinka más termék, hiszen az érleléssel többlet érték keletkezik, erőteljesebb virágillat, fűszeres háttér alakul ki, édeskés, lágy gyümölcsösséggel és illattal. Tudniillik a fahordóban érlelt gyümölcspárlatok sokféle kémiai és fizikai változáson mennek át. E folyamatok közül most a hordó faanyagának döntő szerepét emelnénk ki, ide kívánkozik, amit a hordó hatása a pálinkáról témában olvastunk. A fából egyrészt kellemes aroma anyagok, színanyagok oldódnak ki, másrészt pedig (főleg tannin és polifenol tartalma miatt) a fa anyagai katalizálják az oxidációs folyamatokat. A hordódonga tulajdonképpen a reakciótér szerepét tölti be, ahol a fa anyaga, az ital és az oldott oxigén között játszódnak le az ital érését elősegítő reakciók, melyek célja az egyensúlyi állapot elérése. Az újabb anyagok oldódása, valamint a párolgás a kialakuló egyensúlyt állandóan megbontja, ezért az érés folyamata bár idővel lelassul, valójában sohasem fejeződik be. Természetesen az italok érlelését nem célszerű minden határon túl folytatni. Minden italnál megtalálható az az optimális érlelési idő, amelynek betartása esetén az ital a legkedvezőbb zamatú lesz. Szakemberek szerint a pálinka 6-8 hónapos érlelése az ideális, ez idő után a hordó „túl nőhet” a pálinkán, sokkal inkább a hordó íz-és illat anyagai dominálnak, mintsem a gyümölcs. Mindez azt is jelenti, hogy a hordós érlelés valóban segítheti a valódi gyümölcspálinkák minőségének javítását, illetve kissé mássá, teljesebbé teheti. Hiszen érlelés közben egyrészt új aroma anyagok keletkeznek, illetve jutnak a párlatba, másrészt pedig a kellemetlen hatású anyagok is átalakulnak vagy távoznak a pálinkából, és ezeket a folyamatokat erősen befolyásolja a hordó faanyagának szerkezete, fajtája.

Ezt a kicsit hosszabb magyarázatot éppen a cseresznyefából készült hordó miatt tartottuk szükségesnek. Nem általános ugyanis a cseresznyefahordós érlelés, ha pálinkáról van szó. Ezt a cigánymeggypálinkát azonban jól kiegészíti. A színe közel sem mély, sőt, épp hogy csak sárgás, az illatában ott a vanília, és különösen az utóíze utal a cseresznyefás érlelésre: kissé fűszeres, likőrös. A pálinka mindezektől függetlenül visszafogott gyümölcsösséggel nyit, már-már szerénynek tűnik, de csak egy pillanatra. Aztán előbukkan a friss gyümölcs, egy kis marcipán, egy kis fűszer, ezeket aztán az íz is felerősíti. Különösen a szájpadláson érezhető mindez, egy kis étcsokoládés érzettel a háttérben. Picikét fanyar is, de csak annyira, amennyire annak kell lennie. Az alkohol persze dominál, különösen a garatban érezhető az 50 fok, nem csíp, de érezhető az erő. Az utóíze tipikusan a fahordó vaníliásságát mutatja meg, lekváros, likőrös, enyhén krémes, kiteljesedik a magzamat, és ami a lényeg: hosszú. A száraz próba egészen különleges élményt ad, cseresznyét, meggyet, szegfűszeget és marcipánt - így együtt.

Szerző: Szelei József

Fotó: Vajda József, Pásztor Csaba, Pajor Pálinka Zrt.

forrás: www.4cent.hu


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum