Madzagfalvi pálinkaünnep

2011. 04. 23., szombat

 

Békés környékén a paraszti gazdálkodás fontos terméke volt akender, amelyből a helyiek zsineget, madzagot készítettek. Erre a hagyományraemlékeztetnek a Madzagfalvi Napok, amelyet idén kilencedik alkalommal rendeznekmeg a dél-alföldi településen. Ekkor tartják az első Békési SzilvapálinkaÜnnepet is.

A régi történet szerint azért hívták madzagosoknak abékésieket, mert a zsebükben mindig hordtak magukkal egy-egy tekercs madzagot,ha valamit meg kellett javítani. A tréfásabb változat szerint viszont mintegy150 évvel ezelőtt a békésiek madzaggal kerítették körül a települést, hogy nehallatsszon ki onnan a harangszó.

A "madzagos" hagyomány ötletére szervezték meg a MadzagfalviNapokat, amelyen több mint száz sport-, kulturális- és szórakoztató eseménybőlválogathatnak a város lakói és a település vendégei. Békés városa ebben azidőszakban látja vendégül testvértelepüléseit, amelyek kulturális programokkalis kedveskednek a meghívóknak, és ilyenkor találkoznak egymással a Békésrőlelszármazottak is.

Az idén szeptember 7 és 9 között tartott rendezvény mostelőször kiegészül a Békési Szilvapálinka Ünneppel is, annak örömére is, hogy ahelyi pálinkát immár az Európai Unió is földrajzi eredetvédelemmel ismeri el. Apálinkaünnepen, pénteken szakmai napot tartanak, amelyen áttekintik a nagyobbrészt békési vörös szilvából főzött pálinka készítésének tapasztalatait.

Az ugyancsak hagyományos "madzagfalvi betyárgulyás" 1100literes üstben készül vasárnap. Az eseményre ellátogatók az eredetvédelemmelelismert békési szilvapálinkából is kóstolót kapnak.

 

Forrás: www.vendegvaro.hu

Témakörök:

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum