Sztárok tesztelték elsőként a Pálinkakörutat

2011. 04. 23., szombat

Unatkozó baráti társaságok, csapatépítő tréningre készülődő kollégák, vagy egyszerűen a pálinka szerelmesei, jól figyeljetek! Megérkezett a nektek való program, az El Combino, azaz a 4-es 6-os villamos vonalát végigkövető izgalmas kalandtúra.

A rendhagyó utazás alatt a legfinomabb ízesítésű pálinkák várják a résztvevőket. 

Az úgynevezett Pálinkakörút lényege, hogy a bérletet váltók tetszés szerint öt, vagy tíz állomásos túrára benevezve, a Moszkva térről indulva átszelik Budapestet, és a túra részeit képező kocsmákban, illetve szórakozóhelyeken felhörpintik a 2cl-es pálinkaadagokat.

Két sztárcsapat versenyzett A szervezők pedig biztosra akartak menni mielőtt a nagyközönség elé tárták volna a Pálinkakörutat, így először kísérleti nyulakat szereztek, hogy rajtuk teszteljék. A tesztalanyok pedig nem mások voltak, mint két sztárcsapat, akik egymással versengve 

járták végig a különböző állomásokat.

A Hooligans Endit, Hooligans Tibit, Terecskei Ritát, Bebét, Ádok Zolit és Gallusz Nikolettet felvonultató csapatokat Pély Barna segítette végig ezen a küldetésen, aki az esemény moderátorának szerepét játszotta. Barna elmondta, hogy a pálinka nagy rajongója, és noha más országok nemzeti ételeit és italait is szereti és tiszteli, de úgy véli, elsősorban a hazai termékeket illeti meg a támogatás, a pálinka pedig igazi hungarikumnak számít. 

A túra remek hangulatban telt A jó hangulatú túra a szikrázó napsütésben a Moszkva téren vette kezdetét, a csapatok és a vállalkozókedvű újságírók már itt bemelegíthettek az első pohár pálinkával. A Mechwart Liget és a Nyugati tér megállókhoz egy sárga combino repítette a lelkes csapatot, az utazást pedig vidám spanyol focidurkkerek is színesítették. Ahogy Bebe megjegyezte, a Pálinkatúra résztvevői hangerőben és hangulatban ekkor még alulmaradtak a Real Madridot éltető spanyol fiúkhoz képest. A Nyugatinál viszont már a harmadik pohár pálinkát fogyasztották el a celeb csapatok, és a hangulatra sem lehetett már panasz.  Bebe, mint tréfamester A villamost ekkor már a lábbusz váltotta fel, az Oktogon és a Király utca megállóihoz sétálva jutottak el a csapatok. Bebe vállalta magára az esemény tréfamesterének szerepét, mindenkihez volt egy-két vidám megjegyzése, sőt még két pálinka között arra is volt ideje, hogy a tikkasztó hőségben fagyizzon egyet.

A nap végállomása a Presszó 53 volt, ahol a versenyzők Barnától átvehették megérdemelt jutalmukat, (egy-egy üveg pálinkát természetesen) és hálából egy kis énekléssel és gitározással szórakoztatták a jelenlévőket és az arra sétáló járókelőket. A celeb csapatok nagyszerűen helytálltak, ami azt igazolja, hogy a Pálinkatúra szintén megállta a helyét.

Kalandra fel! A pálinkarajongó társaságoknak tehát nincs oka a hezitálásra! A pálinkabérletet a Moszkva tér Bisztró pultjában válthatják ki, és kezdődhet is a kalandtúra! Egy valamit azért jó, ha észben tartunk. Ha a villamoson a jegyellenőr megállít minket, nem lesz elragadtatva, ha csupán a pálinkabérletünket mutogatjuk neki. Ha az El Combino-t stílusosan egy combinoval szeretnénk végigjárni, nem árt, ha van nálunk egy BKV bérlet is, vagy legalább néhány vonaljegy…

 

Forrás: www.femcafe.hu

Témakörök:

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum