Brüsszelben az újfehértói meggy

2011. 12. 01., csütörtök

Érpatak, Zsindelyestanya - Európában a hatodik pálinkaként élvezhet majd teljes eredetvédelmet a Zsindelyes Pálinkafőzde itala.

 

A Zsindelyes Pálinkafőzde régóta azon fáradozik, hogy az újfehértói meggynek hírnevet és méltó elismerést szerezzen. Úgy tűnik, végre beérik a cég munkájának a gyümölcse.

– Az újfehértói fürtösmeggy és a Zsindelyes Pálinkafőzde közös életét 2004-re vezethetjük vissza. Ebben az évben kezdte el gyártani a cég az ebből készült pálinkát, sőt, novemberben megkapta a Foodapest Élelmiszeripari Szakkiállítás Újdonság Díját is, majd 2006-ban a Foodapest Siker Díjat is magáénak tudhatta a termék. Ezután ismerte csak meg az italt az ország. A legtöbb pálinkaversenyen és szakmai kiállításon nagydíjakat és aranyérmeket nyert, az Észak-Alföldi Régió Idegenforgalmi Bizottságának ajánlásával is büszkélkedhet, 2011-ben pedig a HunDeszt Pálinkaverseny Champion Díját is megkapta. Nagy ívet futott be az újfehértói meggypálinka, végig ugyanabban a kocka üvegben, pirosló színével, rakoncátlan meggyszemeivel, amelyről oly sokan felismerik az országban  tájékoztatta lapunkat Juhász Miklós, a cég marketing menedzsere. 

Porcelánbutéliában

A Zsindelyes Pálinkafőzde viszont nem elégedett meg ennyivel, egy teljesen új külsőt kapott a termék: hagyományos csomagolás mellett beletöltötték egy Zsolnay porcelánpalackba, amely már önmagában is említést érdemel. A porcelánmanufaktúra rendhagyó külsőt tervezett a meggypálinkának. A butélia alakja két meggymag összefonódását tükrözi, mintája pedig a hagyományos festett motívumokat öltözteti egy modernebb köntösbe. A butéliás pálinkainstalláció keresztezi a hagyományt és magyar kultúrát a modern világgal, így igazodik a Zsindelyes Pálinkafőzde arculatához és gondolatvilágához. Ez a formatervezett palack egyedülálló a piacon, de csomagolását tekintve is igazán exkluzív hatást kelt: meggypiros díszdobozán a beltartalomra és a külcsín minőségére utaló Swarovski kövek kapnak helyet, amelyet a hagyományokhoz egyre inkább visszanyúló ZEMA Style, újfehértói ékszertervező cég álmodott meg a díszdobozra.

Új termékek

– A pálinka mellett a Zsindelyes a piacon egyedülálló termékkört hozott létre, amely bemutatja az említett gyümölcs sokszínűségét és különleges ízvilágát. A szortimentnek minden tagja a minőséget és a természetességet képviseli, manufakturális jelleggel készültek, ezáltal is azt sugallva a fogyasztó számára, hogy a Zsindelyes ezúttal is a színvonalat, a minőségi alapanyagok szakszerű feldolgozását tartja szem előtt, ahogyan azt a Zsindelyes Pálinkák vonatkozásában is tapasztalhatták eddig  – folytatta Juhász Miklós.

A Zsindelyes Meggy Misztikum 11 termékből áll, amelyek az általános élelmiszeripari termékek között megférve, azt kissé megfűszerezve illeszkednek a háztartásokba, illetve vendéglátóegységekbe. Emellett kitűnőek ajándékként, bármilyen alkalomra, nőknek és férfiaknak egyaránt. A termékek együttesen, illetve külön-külön is megvásárolhatóak, egységes arculattal rendelkeznek. Ezek a termékek a pálinkával töltött, kézzel készített bonbonok, meggypálinkával és aszalvánnyal dúsított csokoládékrémmel töltött desszertek és táblás csokoládék, illetve koktélszirup, alkoholos meggybefőtt, meggyecet, illetve manufakturális meggylekvár.

Védettség Európában

A Zsindelyes Pálinkafőzde mindig is törekedett a fogyasztók újfehértói meggyel való megismertetésére, és most végre úgy néz ki, hogy eléri célját. A 2012-es évben a cég az egyik legnagyobb eredményt érheti el azzal, hogy a már beadott kérvényére az újfehértói meggypálinka megkapja az európai szintű védettségét, amelyről az oklevelet majd Brüsszelben adják át. Ezzel Európában hatodik pálinkaként teljes eredetvédelmet élvez a Zsindelyes Pálinkafőzde újfehértói meggypálinkája.

Forrás: www.szon.hu


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum