2011: a pálinka éve volt?

2012. 01. 08., vasárnap

A 2010-es mélypont után a főzdék reménykedtek. Lássuk, beváltak-e a jóslatok!

 

Az elmúlt hat-nyolc évben a pálinkafogyasztás Magyarországon évről évre nőtt. Egészen az elmúlt évig. Az ok világos: gazdasági válság van, a 2010-es gyümölcstermés maximum közepesnek tekinthető, a gyümölcsárak már-már elszabadultak, tavaly kétszer emelték a jövedéki adót, bevezették a magánfőzés intézményét. Mindezek hatással voltak a pálinkafőzésre és a pálinkafogyasztásra egyaránt. Vagyis 2010 nem a legsikeresebb éve volt a pálinkának. Ezek után a 4cent.hu arra volt kíváncsi, mit vár a pálinkaszakma ettől az évtől.

Csalló Jenő, a Vödörvölgyi Pálinkaház, a Csalló pálinkák tulajdonosa, a Pálinka Nemzeti Tanács tagja: „2010-ben nagyságrendileg azonos mennyiségű pálinkát értékesítettünk, mint 2009-ben. Ezt egyértelműen sikernek tartom, hiszen a gazdasági válság okozta gondok és problémák a pálinkaszakmát sem kerülték el. Ugyanakkor az elmúlt év rossz gyümölcstermést hozott, emiatt magasak voltak az árak, ez sem tett jót a kereskedelmi főzdéknek. Éppen ez utóbbi miatt elsősorban azt remélem ettől az évtől, hogy jó termés lesz, ha az árak nem is csökkenek, de nem emelkednek. Ebben az évben is szeretnénk legalább annyi pálinkát értékesíteni, mint tavaly. Tudom nem lesz könnyű, ugyanis 2011 szerintem a harc éve is lesz. Az elmúlt egy két évben jelentősen megnőtt a kereskedelmi főzdék száma, az új főzdék még nem találták meg az értékesítési helyeiket, likviditási gondjaik megoldására kényszerűségből csökkentett árakkal dolgoznak bevételeik állandósítására, ez pedig lépésre késztetheti a már évek óta a piacon lévőket. Mindamellett azt gondolom, aki megfelelő minőséget állít elő, annak 2011-ben nincs mitől tartania.”

Barabás Attila, a Győri Likőrgyár Zrt. vezérigazgatója, a Pannonhalmi Pálinkárium tulajdonosa, az Év vállalkozója 2010. díj nyertese: Úgy vélem a pálinka üzletágban, 2009-ben nem volt válság. Itt a válság éve: 2010. Azt remélem, hogy az elmúlt évben voltunk a gödör alján és 2011 minden tekintetben kis javulást hoz. Értem ezt a szeszipar egészére is és a pálinkára is. Az világosan látszott a pálinkánál, hogy a folyamatos növekedést a válság ugyan megtorpantotta, de nem akasztotta meg véglegesen a trendet. Ez a felfelé ívelő trend folytatódhat az idén is, igaz ebben az évben a pálinka „árharcos” kategória lesz. Több okból is. Egyrészt, mert a piac eltartóképességét meghaladó termelőkapacitás van jelen. Másrészt a pálinka szegmentálódik, úgy tűnik, nem marad meg a top, vagy elit árkategóriában. Az is fontos lesz 2011-ben, hogy a kormány hogyan gondolkodik a jövedéki adóról. Mi magunk is lobbiztunk az emelés ellen, talán ennek is köszönhető, hogy az eddigi évek gyakorlatától eltérően 2011 év elején nem volt jövedéki adóemelés. Ez a lobbizás mellett annak is betudható, hogy az illetékesek is látják, hogy az elmúlt évi két emelés legalább 15 százalékos fogyasztás csökkenést eredményezett, ekképpen az adóbevételek is csökkentek. Ha pedig lesz jövedéki adóemelés, félő, hogy ez a pálinka számára új válságot hoz. Mégpedig azt, hogy a fogyasztás átmegy az olcsóbb borok irányába. És végül: hiszem, hogy a vendéglátásban, az ajándékboltokban folytatódik az az átszegmentálódási folyamat a pálinka javára a whisky, a brandy és a többi szeszes ital ellenében, ami egyben fogyasztásnövekedést is jelent.”

Bolyhos Zoltán a Bolyhos pálinkafőzde tulajdonosa, a Pálinka Nemzeti Tanács tagja: „Számunkra az lenne az egyik legfontosabb, hogy ebben az évben megfelelő legyen a gyümölcstermés. Ez jó évjáratot jelent, kiváló beltartalmi értékeket és a tavalyinál olcsóbb árakat. Azért van ennek számunkra nagy jelentősége, mert a 2010-es termésből nem lehetett azt a mennyiséget - megfelelő minőségben - lefőzni, amit terveztünk. Nem titok, mi mindig két évre előre gondolkodunk. Azt várjuk 2011-től, hogy a VI. Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivál, amit május 21-én rendezünk meg, legalább olyan sikerese legyen, mint az ötödik, és újabb látogatórekord szülessen. A célunk, hogy 12 ezren élvezzék a remek kulturális programokat, a Bolyhos ágyaspálinkákat és ismerkedjenek a Kiváló Magyar Élelmiszerek sátrában a minőségi magyar termékekkel. Szeretnénk eredményesen befejezni két nyertes pályázatunk - LEADER-program, ÉLIP-Mezőgazdasági Termékek Értéknövelése - beruházásait. Az előbbi pályázat lehetőségeként két mobil faház készül el, amivel járjuk majd az országot és megmutatjuk díjnyertes termékeinket az érdeklődőknek. Az utóbbi pályázat beruházásait pedig még a tavasszal befejezzük és a fesztivál előtt át is adjuk. (Folytatjuk.)

Szerző: Jónás József

Fotó: 4cent archív

Forrás: www.4cent.hu


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum