A Zsindelyes Pálinkafőzde

2012. 08. 08., szerda

A Zsindelyes Pálinkafőzde 1984-ben jött létre, az első lakossági bérfőzdék egyikeként akkor még a magánszemélyek igényeit próbálta kielégíteni. 2004-ben nagy mérföldkőhöz érkezett a vállalkozás, akkor vezették be a piacra a Zsindelyes márkanévvel fémjelzett, kereskedelmi céllal elkészített minőségi gyümölcspálinkákat, amely hamar a fogyasztók kedvencévé vált. Ma már a legismertebb és legkedveltebb pálinkamárkák közé tartozik Magyarországon.

 

 

2004-ben még hat féle pálinkafajtával foglalkozott a Zsindelyes, a termékskála az évek során folyamatosan nőtt, ma már több mint harminc féle pálinkával büszkélkedhet a márka, köztük a mindenki számára ismerősen csengő Újfehértói Fürtös Meggypálinkával, amelyet az országban egyedül a Zsindelyes állíthat elő, a gyümölcsfajta árujelzői oltalmából kifolyólag.

Pálinkát minden Magyarországon megtermő gyümölcsből lehet készíteni, a Zsindelyes szinte mindegyikből főz pálinkát, viszont megkülönbözteti a fajtákat érlelési folyamatokat illetően: az „alappálinkának” számító alma-, barack- és szilvapálinkákat általában tölgyfa- vagy eperfahordóban (szilva) érleli, legalább fél évig, ezáltal a párlat átveszi a hordó színét, sárgásabb színárnyalatú lesz. A málna, fekete ribizli vagy birs pálinka, mint különlegesebb ízek már teljesen más arányban készülnek, ezeket a parfümösebb, exkluzívabb pálinkákat már nem érleli a Zsindelyes, hanem rövid pihentetés után palackozza.

Egy másik gyakran használatos szakmai kifejezés az ágyas pálinka. Sokan gondolták régebben, hogy ennek a neve a pálinka erejéből és annak hatásából ered. Viszont az igazság ennél sokkal racionálisabb: a pálinkaágyazás azt jelenti, hogy a lefőtt párlatot egy tartályba helyezik, majd gyümölcsöt engednek rá, ezen pihentetik legalább 3 hónapig (a Zsindelyes ágyasai minimum 6 hónapig vannak érlelve). A Zsindelyes Pálinkafőzde saját gyümölcsét használja a pálinkának, így domborítva ki a pálinka gyümölcsének személyiségét. Az ágyas pálinkák az érlelésből adódóan szintén színeződnek a gyümölcstől, a Zsindelyes Újfehértói Fürtös Ágyas Meggypálinka például gyönyörű bíbor árnyalatot kap.

A Zsindelyes pálinkák mind termékdíjasok, több szakmai elismerést kaptak, amely a minőség állandó elvárásából adódik, amelyet a cég vezetői és dolgozói is fontos célkitűzésnek tartanak. A zászlóspálinka az Újfehértói Fürtös Ágyas Meggypálinka, amely ma már több mint 10 elismeréssel büszkélkedhet, több arany- és champion díjat is megkapott, illetve Magyar Termék Nagydíj elismerésben is részesült.

A pálinkaversenyeken való eredményes szereplés mellett több jelentős, vállalati elismerést is kapott a cég: MagyarBrands 2012, OMÉK Közönség Díj 2011, Megyei PrimaPrimissima Díj, Magyar Minőség Háza Díj, Magyar Termék Nagydíj Pályázat Gazdaságért Nívódíj, 2010. Év Vállalkozója, 2011. Év Ipari Vállalkozása (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny áruvédelmi különdíja és a Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj, amelyet az országban a területén elsőként a Zsindelyes Pálinkafőzde kapott meg.

A cég a minőségi pálinkagyártás mellett a pálinkafogyasztás kultúrájának a megismertetését is célként tűzte ki, ezért létrehozta a Zsindelyes Kóstolóházat, mint pálinkaturisztikai- gasztronómiai egységet, ahol a tájra jellemző finomságokkal várják a látogatókat. Több csomag közül is választhat az érdeklődő, amely minden esetben tartalmazza a pálinkafőzde szakképzett kísérővel való körbejárását, majd a Kóstolóház megtekintését. Ezek után lehet kérni hozzá pálinkakóstolást, illetve akár több fogásos vacsora is rendelhető. A Kóstolóház 2008 óta várja látogatóit, belföldről és külföldről egyaránt.

Legyen Ön is a vendégünk, látogasson el hozzánk, Érpatakra a Zsindelyes Pálinkafőzdébe.

www.zsindelyes.hu

Forrás: www.cotcot.hu

 

Témakörök:

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum