A magyar pálinkának semmi köze a csehországi metilalkohol-mérgezéshez

2012. 09. 19., szerda

A sajtóban megjelent téves információkkal szemben, a Csehországban és Lengyelországban az elmúlt napokban már több halálos áldozatot is követelő metilalkohollal szennyezett szeszesipari termék semmilyen formában nem hozható összefüggésbe a magyar pálinkával. A Magyarországon előállított, illetve forgalomba hozott pálinkák szigorú élelmiszer-biztonsági előírások alapján, ellenőrzött körülmények között készülnek, fogyasztásuk biztonságos. Közlemény.

A „pálinka”, „törkölypálinka” fogalmát az Európai Unió eredetvédelmi rendelete határozza meg, mely szerint: a pálinka olyan gyümölcspárlat, amelyet Magyarországon termett nemes és vadgyümölcsből, szőlő törkölyből, illetve aszú szőlő törkölyből készítettek, és amelynek cefrézését, párlását, érlelését és palackozását is Magyarországon végezték.

 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) tájékoztatása szerint jelenleg nincs arra vonatkozó információ, hogy Magyarországra is került volna a mérgező szeszes italokból.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Forrás: www.kormany.hu


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum