Rokker Zsolti: lekvárnak indult, díjnyertes pálinka lett

2012. 10. 02., kedd

Hogyan állhatunk a dobogó mindhárom fokán? Erdei Sándornak, azaz Rokker Zsoltinak sikerült, és el is mesélte lapunknak a titkot.

 lekvárnak indult, díjnyertes pálinka lett

Erdei Sándor, alias Rokker Zsoltti újabb pálinkasikereket ért el a Nagykeresztúri Palócpálinkaversenyen. Azért újabb, mert nem ez volt az első versenye Zsoltinak. Házi – ahogy ő fogalmazott – kotyvasztású diólikőrje ugyanis aranyérmes lett azOngai pálinkaversenyen és az év likőrje díját is elnyerte. A palóc versenyen pedig egy arany, egy ezüst és egy bronzérem is került a bajnok nyakába. Mindezt sajmeggy, vadcseresznye és bodzavirág párlataival sikerült megszereznie. Ráadásul az Erdei gyümölcspárlat kategória abszolút bajnoki díja is a sajmeggy pálinkájáé lett.

 

„Mivel a szilva- és almafám termésének korábban nem tudtam hasznát venni, úgy gondoltam pálinkát készítek belőle. 2011 nyarán főzettem az elsőt, januárban pedig megnyertem ezzel az ongai versenyt. Az alma pálinkát zölddióval kevertem, és ez a diólikőröm lett az évlikőrje. Mindez úgy, hogy nem tudták kinek a főzete, hiszen a likőrök névnélkül, sorszámmal versenyeztek” – mesélte Erdei Sándor. „A cefrét készítem én, azt gondolom, a jó pálinka titka, ha a gyümölcsöt jól kezelik. Majd ezt pálinkafőzdében kifőzetem. A pálinkáim egyelőre limitált példányban készülnek, de szeretném, ha később eladásra is főzethetnék, ez lenne az igazi rokker pálinka” – sorolta.

Lekvár helyett pálinka

 

A történet nem lenne teljes, ha Rokker Zsoltit nem kérdeztük volna meg, az egyelőre limitált mennyiségű Rokker Pálinkáról. Így hát megkérdeztük, ő meg elmesélte, hogy készült: „Természetesen Rokker Zsoltti kortalan,de nem kórtalan nagymamája azt találta ki az idei rossz házikerti termést látva, hogy május idusán mennének ki a losta Zsoltti onokájával a Galyasági erdőkbe egy kis vadmeggyet szedni, mert azt szereti bevenni a gyomorkeserű mellé. Zsoltti..a Rokker..kénytelen kelletlen szedte ám a meggyet, de főleg a nagymama hajladozott, aminek következményeképpen hazafelé már csak a talajeróziót tudta nézni, mert a dereka bezony-derék-szögű maradt, és három hétig csak ülve feküdt, ülve aludt…Végül elvitték a nagymamát hogy lábait a porolóhoz kötve, a részeges Kondrát Feri szőnyegtisztítós barkaszávalmeghúzassák hogy visszaránduljon a gerince, a mi derék Zsolttink látva a vadmeggy lekvár szemszögből romlásnak indulását, erjedt állapotját, elővette anagymutterja legnagyobb fazekát, azt színig öntötte a ledarált vadmeggylével, aztán beletette a karácsonyra banyanézőnek csinált kis háromlábú széket a lébe, annak tetejére pedig a nagyika tejforraló csajkáját, majd a mama csecspaskoló lavórjával légmentesen lezárta kenyérbéllel tömítve el a nyílásokat. A lavórba vizet öntött és mint Lúdas Matyi háromszor forralta el teljesen a lavorból a vizet, mire megnyitva a lavor alját megnézhette mi is csapódott le a nagyika tejforralójában! Biza nem volt az más mint a legnemesebb házikészítésű párlat, mely a jövedéki törvények és a házi párlatkészítés szigorú betartásával nagyon kis mennyiségben készült el, ám cseppje mint a folyékony arany üvegekbe került. A Nagykeresztúri palóc pálinkaversenyen megmérettetett, s a győzelem eme vad sajmeggy párlattal megszereztetett. Itt a mese, fuss el véle, a nagymutter derékfájásának nincs még vége…úgyhogy újabb pálinkák várhatók a Rokkermanufaktúrából. Aki Memphiszi járjon utána..”

N. Szántó Rita

Forrás: www.mon.hu

 


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum