Zwack: „nemzetközileg elismert márkát építünk”

2012. 12. 10., hétfő

Tokaj kincs az országnak, a magyar pálinka bármilyen más italkategóriával szemben megállja a helyét. A Zwack Unicum a magyar borok és pálinkák hírnevének megerősítését tartja fő feladatának. A ferencvárosi önkormányzat Zwack Péter munkásságát posztumusz díszpolgári kitüntetéssel értékelte. A Rádió Orient műsorában gyermekei, Izabella és Sándor beszélt a Ferencvárossal majdnem egyidős Zwack történetéről.

A ferencvárosi önkormányzat 20 év elteltével úgy gondolta, hogy az elismerések rendszere megújításra szorul. Bácskai János a Rádió Orient műsorában elmondta, a képviselőtestület jobban és pontosabban akarta honorálni a kerületért tevékenykedők munkáját. „Kevesebb, de annál értékesebb kitüntetéseket osztunk. Minden olyan érdem elismerésre talál, ami Ferencvárosnak jót tett” – hangsúlyozta. A polgármester hozzátette, a Zwack család története és tevékenysége is egy ilyen érték. Ez igazolta Zwack Péter posztumusz kitüntetését. „A család 1860-ban jelent meg a városrészben, 1890-ben nyitotta meg gyárát. Jó adófizetőnek számítanak, emellett a kerület életéhez támogatással, jótékonykodással is hozzáadnak” – emelte ki. 
300:323Az OrientPress Hírügynökség közigazgatási rádiójában Zwack Péter két gyermeke, Izabella és Sándor emlékezett vissza apjuk útválasztási tanácsaira. Zwack Izabella elmondta, olaszországi gyerekkorukban nagy szerepet töltött be az Unicum. „Már a kezdetektől szerelmesek voltunk az Unicumba, sohase akartunk mással foglalkozni” – jelentette ki. Testvére hozzátette, a falon mindig lógott a vizes ember posztere, a házban több ponton Unicumos palackok voltak. „Apám a szamárlétra híve volt, így egyetem után raktári targoncavezetőként kerültem a gyárba, csak később helyezett magasabb pozícióba” – emlékezett vissza. 

Zwack Péter a 60-as években, Olaszországban kezdte el gyártani az Unicumot. Ebben az országban hamar ismertté és keresetté vált a márka. Zwack Sándor elmondta, emellett Németországban is elterjedtek, valamint Amerikában is megjelentek termékeik. „Ötven országba exportálunk Unicumot, a márka világszerte elismert. Édesapámat szakemberként tartják számon. Mindezek ellenére törekszünk a nagyobb hírnévre, egy igazi nemzetközi márkát szeretnénk csinálni” – emelte ki.

A Zwack Unicumon belül erős a borhagyomány – jelentette ki a közigazgatási rádió vendége. Zwack Izabella kiemelte, a vállalat 1945-ben kapott engedélyt a borkereskedelemre. „A bor mindig ott volt az Unicum mellett. Toszkánában nőttünk fel, a borszeretet erős volt a családban. Mikor hazajöttünk, szerelmesek lettünk Tokajba. A Dobogó Pincészetben több mint 10 éve borászkodunk” – mondta a vendég. Hozzátette, Tokaj kincs az országnak. „Ez a borvidék valamikor a világ leghíresebb borait adta, királyok, papok és költők itták és írták. Mi azon vagyunk, hogy újjáépítsük ezt a nevet külföldön” – hangsúlyozta. 

„A magyar pálinka bármilyen más italkategóriával szemben megállja a helyét. A friss gyümölcsnél nincs szebb alapanyag” – mondta Zwack Sándor. A vállalat 2002-ben kezdett el Kecskeméten pálinkát készíteni. Az elmúlt 10 évben több mint 150 aranyérmet nyertek el a nemzetközi versenyeken. „Csak helyi gazdákkal dolgozunk. Emellett a technológiába is beruháztunk, továbbá jó szakértőket alkalmazunk. A mi munkánknak is köszönhető, hogy a magyarok újra látják a pálinkában az óriási erőt, újra elkezdték fogyasztani az italt. Ezt a jövőben tovább kell vinni, hiszen még sokkal nagyobb potenciál van benne” – hangsúlyozta.

A Zwack jó brand, mely köthető Ferencvároshoz. A család elkötelezettsége egyértelmű a városrészhez. A kerület majdnem egyidős az Unicummal – emelte ki a polgármester. A Zwack testvérek a tradíció fontosságára is kitértek. „Mi már 200 éve ferencvárosiak vagyunk, így ha lehetőség van rá, mindig visszaadunk a kerületnek. A kooperáció már nagyon messzire vezetett: a Mester utcai iskola fejlődésében fontos szerepet játszottunk” – foglalta össze Zwack Sándor. Bácskai kiemelte, a partnerségi viszony miatt kiemelt figyelmet szentelnek az adórendeletek megalkotására. 

Forrás: www.orientpress.hu

Témakörök:

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum