Pálinkaünnep Újszilváson

2013. 05. 10., péntek

A Bolyhos Pálinkafőzde május 18-19.-én immár nyolcadik alkalommal rendezi meg az Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivált és a Kiváló Magyar Élelmiszerek Kiállítását és Vásárát. 

 

A helyszín ezúttal is az újszilvási Vásártér, és újra kétnapos a fesztivál. Szombaton 10 órakor nyitnak a kapuk, aznap levegőbe is emelkedik a fesztivál, késő délután Nádas Tamás műrepülő világbajnok kápráztatja el a fesztivál látogatóit.

A Bolyhos család az ezredforduló előtti évtizedben tette fel a boldogulását nemzeti italunkra, a pálinkára, és 16 év alatt sok munkával, kitartással, tanulással ismert, és ma már kedvelt márkát tudott letenni a fogyasztók asztalára. Büszkék erre és arra is, hogy sikerült hagyománnyá tenni az Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivált. sikerült bebizonyítani, hogy egy egynapos, regionális pálinkaünnep országosan is népszerű lehet. Az elmúlt évben először volt kétnapos a fesztivál, és több mint 20 ezer látogató tisztelte meg a jelenlétével a fesztivált és ünnepelte a pálinkát, a Bolyhos ágyaspálinkákat, a Kiváló Magyar Élelmiszereket, a térség vállalkozóinak sikeres termékeit és élvezte a kimagasló kulturális programokat.

Ebben az évben – sok más a régióban működő vállalkozás mellett – tíz KMÉ védjeggyel rendelkező termelőt hívtak meg a fesztiválra, illetve a KMÉ díjas pálinkafőzdéket. Emellett a rendezvény egyik legnépszerűbb eseménye a főzőverseny is a KMÉ jegyében telik. Az nevezhet a versenyre, aki a készítendő étel egyik elemét a helyszínen megjelent KMÉ termékek valamelyikéből vásárolja, és ezt egy nyugtával igazolja.

A fesztivál május 18-án délelőtt 10 órakor nyitja kapuit, ebéd után Kadlott Karcsi lép a nagyszínpadra. A fesztivált hivatalosan délután 3 órakor Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára nyitja meg. Késő délután két világbajnok köszönti a fesztivál látogatóit: a műrepülő világbajnok, Nádas Tamás a levegőből – 40 percet tölt el a fesztivál légterében -, közvetlenül utána a földön Európa legfiatalabb hip hop világbajnoka az alig tízéves Szarvas Balázs, Balu szórakoztatja a közönséget. Este 7 órakor kezdődik a Fergeteg Party: Dj Dominique, Fenyő Miklós Radics Gigi, Kiki, Gyurcsik Tibor, és Dj Hudák. A buli hajnali 2 óráig tart.

Vasárnap már 8 órakor megkezdődik az eseménysorozat a főzőversennyel. Az első fellépő 10 óra 20 perckor lép színpadra, és egész nap kulturális programok kísérik a fesztivál, lesz lovagrendi felvonulás, törkölyzsáktoló verseny, 16 óra 30 perckor a Beatlovers Jam Land lép fel, majd jönnek a Fásy Mulató sztárjai: többek között

Zoltán Erika, Dolly Roll, az Apostol együttes és a Desperadó. A fesztivált Dave Martin és Bárány Attila programja zárja.

A fesztivál fővédnöke Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

A fesztivál időpontja: 2013. május 18-19. Helyszín: Újszilvás, Vásártér. A fesztiválra a belépés ingyenes.

 

Forrás: www.amiotthonunk.hu / www.bolyhos.hu

 


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum