Pálinkákat kóstoltak Szombathelyen

2013. 06. 03., hétfő

Szombathely - Minden eddiginél több, összesen 343 minta érkezett a IV. Vas Megyei Pálinkaversenyre. A bírálók pénteken kóstolták végig a mintákat.

Elégedettek voltak az immár negyedik alkalommal meghirdetett vasi pálinkamustra szervezői, a Vas Megyei Pálinkaverseny Egyesület tagjai: az idei megmérettetésre ugyanis 343 minta érkezett szinte az ország minden részéből, sőt: az idén is voltak osztrák, német és szlovén nevezők. (Az első évben 70, 2011-ben 170, tavaly 282 nedűt kóstoltak végig a bírálók.) A bírálatot pénteken délután tartották a NAV Vas Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságán, ahol a 24 tagú zsűri nyolc csoportban kóstolta végig a mintákat. A zsűri elnöke Bikfalvi Istvánné dr. Hamza Kinga dr. volt, aki nyugdíjazásáig a Szeszipari Kutató Intézet minőségügyi vezetőjeként tevékenykedett. A versenyt kilenc kategóriában hirdették meg: külön bírálták az ágyas, az almatermésű, a bogyós és a csonthéjas termésű, a szőlő-, a törköly, a vadon termő gyümölcsökből készült, valamint az egyéb pálinkákat, és külön kategóriát alkottak a likőrök.
Mint azt érdeklődésünkre Palotás József, a Vas Megyei Pálinkaverseny Egyesület elnöke elmondta, az egyes kategóriák legjobbjait minden zsűritag megkóstolta, közülük választották ki a Champion-díjas pálinkát. Az elnök szerint erős volt az idei mezőny, főleg a szőlőpálinkák és a csonthéjas gyümölcsökből készült nedűk okoztak kellemes meglepetést a bírálóknak.
 
Az egyre rangosabb vasi pálinkaverseny eredményeit két részletben hirdetik ki: a magánfőzetők minősítéseit június 15-én a vönöcki Buti Pálinkafesztiválon, a kereskedelmi főzdékét pedig július 6-án a győrvári Birkás Pálinkafesztiválon teszik közzé.
 
Forrás: www.vaol.hu
 

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum