Dupla Ágyas Körtepálinka, Lombfakasztó vadkörte és az Év Körtepálinkája egy helyen

2014. 04. 23., szerda

Több mint 400 féle párlat közül válogathatnak majd a résztvevők a május 15-18. közötti belvárosi, Budapesti Pálinkafesztiválon, ahol idén a körte évét ünnepeljük. 2014-ben is folytatódika fesztivál tematikus sorozata, amelyben a szilva, a barack, valaminta meggy után ezúttal a körte kerül a főszerepbe. A gyümölcsök királynője által ihletett édességek és ételek mellett a körtés pálinkakülönlegességek kapják a legnagyobb hangsúlyt, köztük a hazai pálinkafőzdék párlatainak házasításából született Év Körtepálinkája, amelyet először itt kóstolhat meg a közönség.

Május 15-től a Budapesti Pálinkafesztiválon a körtéből készült ételek és legfőképpen pálinkák kerülnek középpontba, hiszen 2014-ben a körte évét ünnepeljük a rendezvényen. Ez alkalomból idén is elkészültMagyarország pálinkafőzdéinek közös házasítása, azaz blendje, az Év Körtepálinkája. A fesztivál szervezői által meghirdetett felhívásra több mint egy tucat hazai pálinkakészítő jelentkezett. A pálinkakülönlegesség végül a Gusto, Nobilis, Mártonés Lányai, Csalló, Tokaj-Hegyalja, Schiszler és Harmatrázó körtepárlatokházasításából születtet meg. Az Év Pálinkáját a blendmesterek kivételével eddig senki sem kóstolta meg, így a fesztivál látogatói az elsők között tesztelhetik az egyedi, díszüveges alkotást. A belépőjegy mellé két kóstolókupon is jár, amelyek egyikét az Év Körtepálinkájára, a másikat pedig bármely főzde egyedi ajánlatáraválthatják be a látogatók.

A rendezvényen résztvevő pálinkafőzdék kínálatából idén a különleges körtepárlatok emelkednek majd ki. A Tokaj – hegyaljai Likőr – és Pálinkamanufaktúra standjánál a Császári vilmoskörte, Lombfakasztó vadkörte, valamint a Napfogta Clapp viszi a prímet, míg a méltán népszerű Árpád pálinkák közüla dupla ágyas körte kerül terítékre.

A Városháza Parkba visszaköltöző fesztiválon a legjobb körte párlatok mellett a körtés ételeket és édességeketis érdemes lesz megkóstolni.

 

Budapesti Pálinkafesztivál – 2014. május 15-18.

Forrás: www.bellacafe.hu


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum