Harmadszor is megkapta a Zsindelyes

2014. 05. 14., szerda

Érpatak – Három a magyar igazság. Ennek a közmondásnak az igazságtartalmát most megerősítheti az érpataki Zsindelyes Pálinkafőzde is. Május 8-án tartották ugyanis Budapesten a MagyarBrands díjátadó gáláját, amelyen a Zsindelyes Pálinkafőzde is átvehette a kitüntetést, mégpedig a magyarországi kereskedelmi főzdék közül egyedül.

Harmadszor is megkapta a Zsindelyes

Papp József, a cég képviselője a következő szavakkal értékelte a rangos elismerést.

- Az idén immár harmadjára kaptuk meg ezt az elismerést, ami azt jelzi, hogy a Zsindelyes termékcsaládot kiemelt márkaként tartják számon, mégpedig azért, mert a magyar értékeket méltó módon képviseli az országban és az ország határain kívül is.

A MagyarBrands programot 2010-ben hívták életre, hogy a hazai termékek kiemelt figyelmet kapjanak a kereskedelmi szakemberek és a lakosság körében. A magyar fogyasztók számára ugyanis mindinkább fontos, hogy az általuk megvásárolt árukkal hozzájáruljanak a hazai vállalatok, és ezzel Magyarország gazdaságának fejlődéséhez is. A MagyarBrands elismerést elnyert termékek a magyar vállalkozások méltó képviselői lehetnek hazánkon kívül is. A MagyarBrands márkákhoz kapcsolt értékek olyan kézzelfogható előnyt jelentenek a hazai és a nemzetközi piacon, amelyek révén a termékek megbízhatósága és elismertsége növekszik a vásárlók szemében.

KM

Forrás: www.szon.hu

Témakörök:

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum