Véget ért a X. Bor- és Pálinkafesztivál Hódmezővásárhelyen

2014. 08. 21., csütörtök

Bár az időjárás kicsit megtréfálta a zárónapot, az eddigi hangulat az utolsó napra sem lankadt. Most is nagy tömeg volt a Kossuth téren az este folyamán.

Délelőtt zajlottak a városi ünnepségek, délutánra viszont jutott még a fellépőkből, koncertekből.

Reggel 9 órától a gyerekeké volt a főszerep, a Cibere Meseszínház előadásában szórakozhattak A kiskondás zenés bábjátékra. A színház a magyar népi hagyományokat szőtte bele a dalokba és a jelmezekbe minden kisgyerek örömére.

Fél négytől a borszínpadon a Muszikás Együttes zenélt. Őket egyébként már hallhatták azok, akik délelőtt a Szent István templom előtti ünnepségen vettek részt.

A 40 éves zenekar összeszokottsága, profizmusa és zene iránti tisztelete nyilvánvalóvá vált a színpadon. A folk, a népzene és a világzene keveredik a fesztiváli hangulatokon. Ezen a délutánon egy kis eső akarta félbeszakítani a produkciót, de az az együttes, aki már közel fél évszázada zenél, nem ijedt meg a borús időjárástól. A Muzsikusok tovább húzták, a lelkes közönség kitarott, az eső pedig alábbhagyott. A tavasszal tett ígéretüket tehát betartották, és visszatértek a Hódmezővásárhelyre zenélni.

Miután az időjárás kegyes volt a Vásárhelyiekkel, az eső abbamaradt, a Kossuth téri nagyszínpadon szabadon kezdődhetett a Marica grófnő című operett.  A két felvonásos darabot élő zenekar kísérte, a közönségben pedig sokan végigállták a két órás darabot.

Este 10 órától nem maradhatott el a tűzijáték sem. Idén is színes rakéták százai repültek a magasba.

A 6 napos programsorozat utolsó akkordjaként a Blues Bell lépett fel a borfesztivál színpadán. Az 1993 óta működő zenekar dalaiban a blues kereteit kitágítva funky-s, rock ’n’ roll-os, jazz-es színek is megjelentek.

Véget ért tehát a X. Bor- és Pálinkafesztivál Hódmezővásárhelyen. Péntektől keddig naponta ezrek gyűltek a vásárhelyi sétálóutcára, hogy meghallgassák a két színpadon a széles zenei kínálatot nyújtó fellépők sorát. Volt minden, blues, operett, pop, rock és rap, illatos borok és finom pálinkák kíséretében.

Bodrogi Klára

Forrás: www.promenad.hu

Témakörök:

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum