A polgármester is konyhát nyit a toros fesztiválon

2015. 03. 03., kedd

Az idén már hatodik alkalommal nyílik meg a Szegedi Toros és Pálinkafesztivál csütörtökön délután a Széchenyi téren, hogy most is belekóstolhassanak a szegediek a disznóvágások hangulatába. Március 5-től 8-ig két helyen, a Böllér és a Hentes színpadokon és környékükön zajlanak majd az események.

A polgármester is konyhát nyit a toros fesztiválon

Az ünnepélyes megnyitó csütörtökön délután 5 órakor lesz, ezt követően pedig négy napon keresztül közel félszáz kiállító kínálja majd a vidéki Magyarország hagyományos ízeit. A téren bemutatkoznak a házias hús- és füstöltárut előállító őstermelők, kistermelők és élelmiszeripari kisvállalkozások, a tradicionális pálinkakülönlegességek gyártói és forgalmazói, bortermelők, valamint a hagyományos disznótoros ételeket felvonultató vendéglátósok. 

A fesztivál első napján fellép a Doc Piano, a Pop Filter és a Villa Negra.

Pénteken 16 órától Magyar Toros Akadályversenyt szerveznek egyetemistáknak, kora estétől pedig a zenekaroké és énekeseké lesz a terep: fellép a Jaffa zenekar, Raksa Bernadett és a Dollárboys. Az est sztárvendége a Tha Sudras zenekar lesz. 

A fesztivál keretében a szombati napon – az esemény hagyományainak megfelelően – az idén is a böllércsapatok versenyére kerül sor. A Polgármester konyhájában délelőtt 11 órától Botka Lászlóval is találkozhatnak az érdeklődő szegediek, a városvezető disznótoros kóstolóval várja a fesztiválra kilátogatókat.

A böllérverseny eredményhirdetését 17 órakor tartják, de ekkor ad műsort a Szegedi Nemzeti Színház is,  később rázendít a Roma Hungaricum, de zenélni fog még a Szeged Live Band és a Retrock is.

Vasárnap a családoké: egész nap kézműves játszóházzal várják a gyerekeket, az idén is megrendezik a káposztafőző versenyt, fellép a Peter and Pan duo és a Jaffa zenekar, lesz parasztkomédia, este pedig Fenyő Miklós koncertje zárja a négynapos fesztivált.

Forrás: www.szeged.hu

 


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum