Zugfőzde és pálinkás limonádé

2015. 05. 08., péntek

Rekordszámú látogatóra számítanak a X. Budapesti Pálinkafesztiválon, ami nem csak ingyenes, de minden eddiginél több pálinkával is jelentkezik. Új kiállítóként jön a Zugfőzde, a Reneszánsz, a Cruxx is. A Rézangyal pedig pálinkás limonádéval is készül a Városháza Parkban.

Május 7-én megnyitotta kapuit a X. Budapesti Pálinkafesztivál, ahol ebben az évben is számos újdonsággal, étel- és italkülönlegességgel várják az érdeklődőket. A jól megszokott kiállítók mellett idén a Zugfőzde, a Reneszánsz, a Cruxx és a Keve Manufaktúra is a pálinkafesztiválon kínálja majd párlatkülönlegességeit, ez utóbbira pedig különösen érdemes odafigyelni, hiszen Aszú Szőlőpálinkájuk különleges ízélményt kínál. Az újdonságok sorát folytatva, a fesztiválon ebben az évben az Év Almapálinkáját nyolc főzde házasításában ízlelhetik meg a vendégek, a Cornusnál az Ágyas Almapálinka, a Juhfark Pálinka és az Erdélyi Vegyesgyümölcs, míg a Zimeknél a Szőlő-Kései Meggy párlat debütál a fesztiválon. A forró hétvégre tekintettel a Rézangyal hűsítő pálinkás limonádéval készül, melyet ezúttal érlelt almapálinkával és alma darabokkal kínál.



A X. Budapesti Pálinkafesztivál idén nagyobb alapterületen, belépő nélkül várja a látogathatókat a Városháza Parkban, ahol ebben az évben az alma kerül a fesztivál fókuszába. Ennek köszönhetően itt kóstolható először az Év Almapálinkája, de olyan almás étel- és italkülönlegességek is készülnek, mint a fűszeres almatorta pálinkakrémmel, pálinkás csokiszelet vagy a libamájpástétommal töltött pite karamellizált almakarikákkal, de vannak mangalica különlegességek, prebiotikus Kolbice újdonság, kitelepül a Hachapuri grúz étterem és nem maradhat el a császármorzsa sem.



Ugyanitt debütált a HelloPay Zrt. új kártyás fizetési rendszere, mely készpénzmentesíti, ezzel együtt leegyszerűsíti és meggyorsítja a fizetési folyamatot. Ám az igazán nagy előnye abban rejlik, hogy a fesztivál végeztével sem vész el róla a rajta hagyott összeg, ugyanis a rendezvényt követően egyre több belvárosi vendéglátó- és szórakozóhelyen fogadják majd el a HelloPay kártyákat, köztük az Akvárium Klubban, Budapest Parkban vagy akár a Cafe del Rioban.

Forrás: www.elelmiszer.hu

 


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum