Kiváló hangulatban ért véget a XI. Bor- és Pálinkafesztivál

2015. 08. 27., csütörtök

Erősen zárt a XI. Bor- és Pálinkafesztivál. Volt utcazene, interaktív swing party, bohóc és felhőtlen jókedv. Színpadra lépett a Bor-Brass On the Road, a Group'n'Swing és a Fourtissimo.

A mai nap sem telt el mulatozás nélkül, kicsik és nagyok együtt vigadtak a XI. Bor- és Pálinkafesztivál záró napján. Igaz vasárnap volt az utolsó nap, de így is sokan kilátogattak a rendezvényre.

A Brass On the Road igazi utcazenéléssel készült, a színpad mellett húzták a talpalávalót. A közönség pedig rendkívül hálás volt, táncoltak, tapsoltak, vonatoztak.

A Kossuth téri nagyszínpdon a Group'n'Swing adott koncertet, ahol maguk a zenészek invitálták táncra a nézőket. Egy igazi swing bulit, filmbe illő hangulatot teremtettek. Hallhattunk saját illetve feldolgozás számokat is. A "táncparkett" nem sokáig maradt üresen, hamar táncraperdültek a közönségből többen is.

"Hallásból ismerem ezt a zenekart, de élőben nem volt még szerencsém látni őket. Szeretem ezt a stílust, így egyértelmű volt, hogy ez a zenekar az, amiért a mai nap kilátogattam. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a többi fellépőt nem nézem meg, ott leszek az összes koncerten. Remélem legközelebb is lesznek ilyen színvonalas programok Vásárhelyen." - mondta el Komáromi Gréti.

A napot és egyben a rendezvényt is a Fourtissimo zenekar zárta, egy ilyen eseményhez méltó produkcióval. A nagyérdemű minden tagja részesülhetett a zene örömében.


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum