OMÉK 2015 HUNGEXPO! Ott leszünk!

2015. 09. 07., hétfő

Rekordszámú látogatót várnak az idei OMÉK-on

Most már biztos, hogy meghaladja a nyolcszázat a kiállítók száma a szeptember végén megrendezendő 77. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron. Európa egyik legrégebbi, hagyományosan mezőgazdasági seregszemléje, az OMÉK, túl egy koncepcióváltáson, minden korábbinál látványosabbnak és színesebbnek ígérkezik. Ezúttal a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar sokszínűségén túl a hazai turizmus gazdag kínálata is bemutatkozik. A szervezők rekordszámú látogatóra számítanak.

Az OMÉK 186 éves fennállása óta az eredeti célon, a magyar mezőgazdaság eredményeinek bemutatásán kívül minden körülmény megváltozott. De hiába váltották egymást zajosabb és csöndesebb időszakok, háborúk és virágzó, békésebb idők a történelemben az első, 1829-es központi országos állatvásár, vagyis az OMÉK jogelődjének számító hagyományteremtő esemény óta, az alapvető cél ma is változatlan.

„Ez egy hagyományos, színes, érdekes vásár, igazi seregszemle, amelyre minden időben nagyon sok ember kíváncsi. Szükséges, hogy bemutassuk, milyen a magyar föld legjava” – mutatott rá az OMÉK-ban rejlő, évszázadon átívelő és ma is érvényes vonzerőre a kiállításszervezésért felelős Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese, Lipcsey György. Szavai szerint nagyon fontos, hogy minden egyes mezőgazdasági vásár a vele egy időben rendezett nagyszámú konferenciának köszönhetően szakmai találkahelyül is szolgál, ám igazából mégis mindig a nagyközönségnek szól. Hiszen az elsődleges cél az iskoláskorúak és a nagyvárosiak szemléletformálása, annak a városi lakosság elé tárása, hogy miként működik a magyar vidék és a mezőgazdaság.

Felértékelődtek a helyi termékek és kisgazdaságok

Az utóbbi években bekövetkező sarkalatos koncepcióváltás következtében felértékelődött a helyi közösségek, őstermelők, családi gazdaságok, kis- és középbirtokok szerepének hangsúlyozása az OMÉK céljai között. Az idei esztendő pedig kifejezetten a helyi termékek éve jegyében telik, a szeptember 23.-27. között a Hungexpo vásárvárosban megrendezendő OMÉK koncepciójának, tematikájának is lényeges része lesz.

„Természetesen napjainkban is működnek nagyobb mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó vállalatok, nagy munkahelyteremtő cégcsoportok, de be kell látni: az őstermelők, a mikro- és kistermelők, a kézműiparosok képesek igazán minőségi, biztonságos helyi termékkel és költséghatékonyan ellátni a lakóhelyük környékén élőket” – vázolta Lipcsey György annak alátámasztására, hogy miért tartozik a vásár legfontosabb céljai közé a helyi, egyben kézműves élelmiszer-termelés bemutatása, népszerűsítése.

„Az idei OMÉK a minőség, a minőségi élelmiszerek irányába nyitás fontos állomása lesz, hiszen Magyarország mezőgazdaságának csakis a minőségi élelmiszer-feldolgozás, a GMO-mentes, lehetőleg biotermékek előállítása lehet igazi kitörési lehetőség az erre nagyon fogékony és fizetőképes nemzetközi gazdasági környezetben a világpiacon” – tette hozzá. Ugyanis minél magasabb egy termék feldolgozottsági szintje, annál jövedelmezőképesebb egy hektárnyi termőföld.

A szeptember végi kiállítás és vásár pedig a legalkalmasabb lehetőség a helyi termékek, a kisvállalkozások, a családi gazdaságok piaci bemutatkozására. Ez egyben a legjobb lehetőség is a kitörésre az ismeretlenség homályából. Ma még sajnos igen nagy mennyiségű bioalapanyagot szállítanak magyar vállalkozások más országokba, ahonnan aztán már feldolgozva, készáruként és drágán kerül vissza a termék a magyar piacra. A vezérigazgató-helyettes szerint ezért van óriási jelentősége annak, hogy az Európai Unió most futó, 2020-ig tartó költségvetési ciklusában bőven van lehetőség arra, hogy támogassuk a feldolgozott élelmiszer-előállítást a kézműves vállalkozásokon, a helyi termékeken keresztül.

Kóstold végig Magyarországot!

Az idei OMÉK másik komoly változása, hogy a kiállítók ezúttal nem csak látványos kiállítást, bemutatót szerveznek, de a kereskedelmi jogszabályok betartása mellett közvetlenül értékesíthetik is a termékeiket. Vagyis: mindent a szemnek és a kéznek - korábban erre nem akadt példa a vásárok sorában. Ennek folytán immár klasszikus óriásvásárrá, színes élelmiszer-fesztivállá változik a Hungexpo területe, amelyen ezúttal igen hangsúlyosan megjelennek majd a magyarországi turisztikai régiók is. Magyarország kicsinyített földrajzi másának megfelelően körbejárhatjuk az ország kedvelt vidékeit, megismerve a helyi mezőgazdasági és élelmiszer-előállítási hagyományokat, kulturális és turisztikai értékeit. Ugyanígy bejárható lesz kicsiben az országos kék túra útvonala az OMÉK-on, így „végigkóstolható” lesz hazánk minden régiója. „Ez jelentős változás az országos vásár alapkoncepciójában, korábban ilyen szemlélet nem tükröződött a szervezőmunkában. Ez a szemléletváltás alkalmassá teszi a kiállítást arra, hogy egyes régiók kiemelkedjenek az ismeretlenségből és a látogatók megismerhessenek kevésbé keresett termékeket. Az OMÉK kiállítások történetében ez lesz a színesítés irányába tett első komolyabb lépés, így végre nem általában a magyar termékek mutatkozhatnak be, hanem minden termék helyhez, régiókhoz kötötten” – emelte ki Lipcsey György.

Az idei vásárt tehát már a turizmusmarketing és az agrármarketing egymásra épülése jegyében szervezték, mert a tapasztalatok szerint nem puszta időtöltés az emberek számára a belföldi utazás. Nem egyszerűen el akarnak tölteni csendben néhány napot valahol, arra várva, majd csak történik velük valami érdekes, hanem már eleve keresik az élményeket, és aki utazik, az biztosan vásárolni, költeni is szeretne. Emiatt az idei OMÉK garantáltan sokkal színesebb lesz, mint az előzőek voltak – ígérik a szervezők. Számos szórakoztató és látványos program várja a látogatókat, nagy területen állatokkal lehet találkozni, lesz állatsimogató, működő és megkóstolható termékeket előállító kisüzem, favágóverseny és boros kalandtúra. Hatalmas az érdeklődés a kiállítók körében, a legutóbbi adatok szerint rekordszámban, több mint nyolcszázan jelezték a részvételi szándékukat, ami jóval több az előző vásár 600 kiállítójánál. A szervezők úgy becsülik, a látogatók száma is rekordokat érhet el, meghaladhatja akár a százezret is.

Egy húron pendül végre a magyar vidék?

„Konferenciából is jóval többet szervezünk, mint régebben, mert a jelek szerint az OMÉK felértékelődött a hazai és külföldi szakmai körökben” – jelezte a vezérigazgató-helyettes. Emiatt a vásáron, ünnepélyes keretek között írják majd alá a szakmai szervezetek a közösségi agrármarketing-kódexet. Az önkéntes szabálygyűjtemény a várakozások szerint megteremti majd a partnerséget és az összehangolt marketingmunkát az élelmiszer-feldolgozásban érintettek között, ezzel is segítve az exportképes élelmiszerek előállítását és a belföldi fogyasztásösztönzést. A kódex szövegezése éppen ma zárult le, és vitára bocsátás után várhatóan Európa egyik legrangosabb és legrégebbi mezőgazdasági vásárán, a 77. OMÉK nyitó rendezvényének részeként fogják aláírni az érintettek.

 

Forrás: www.elelmiszer.hu

Témakörök:

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum