Ha jó szilvát akarsz, fordulj Árpihoz

2016. 05. 11., szerda

Amikor az Árpád Pálinka 2015-ben a legeredményesebb kereskedelmi pálinkafőzde lett, nem sejtették, hogy lehet ennél magasabbra törni.

A gyulai pálinkafesztivál április 16-i eredményhirdetése óta szinte folyamatosan csöng Nagy Árpád pálinkafőző-mester telefonja: az ismerősök gratulálnak a megye pálinkája díjhoz, mások pedig azzal keresik meg, hogy szeretnék közelebbről is megismerni azt a főzdét, ahol ilyen mennyei nedű készül.

Nagy árpád, Nagy Árpád, Békéscsaba
Nagy Árpád
Nagy Árpád azt mondja, a verseny óta 5-10 százalékkal nőtt a kereslet bérfőzetésre – ez még annál is nagyobb szám, mint amely a tavalyi győzelmet követte. A főzdében folyamatos a műszaki korszerűsítés, így a szakértelem mellet a legmodernebb technika is azon bér-és kereskedelmi főzetők rendelkezésére áll, akik úgy döntenek, náluk, velük készíttetik pálinkájukat, párlatukat.

Mindeközben gőzerővel zajlik a főzde zászlós pálinkájának, a díjnyertes lepotica szilva-pálinkának négycentes és két decis üvegekbe palackozása – ezek június közepére kerülnek a boltokba –, ám a fél literes kiszerelés már most a polcokon van. Előreláthatólag az idei termésre sem lesz panasz: jó a virágzás és a fagykár is minimális.

A főzde pálinkái nem csak kiskereskedelmi forgalomban, de szórakozó- és vendéglátóhelyek itallapjain is megtalálhatóak a legelegánsabb éttermektől kezdve a budapesti romkocsmákig mindenhol. Ők elsősorban az egyedülálló aromájáról híres, karakteres ízű és illatú szilvapálinkát rendelik, de dobogós a nem kevésbé ízletes kajszi- és birspálinka is.

Nagy Árpádék nem ülnek a babérjaikon: a gyümölcsfák folyamatos törődést igényelnek, a főzetők és látogatók egymásnak adják a kilincset, közeledik a labdarúgó Eb, melyre nagy kampánnyal készülnek, és mire annak vége, lassan beérik a barack meg a szilva… És ki tudja… talán újra díjnyertes lesz az a szilva.

Forrás: www.hir6.hu

Témakörök:

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum