Gyenge a gyümölcstermés Somogyban

2016. 09. 01., csütörtök
Fele annyi gyümölcs termett idén a tavaszi fagyok és a sok esőzés miatt, mint tavaly.
 
Harmad annyi termés van Orgel László almafáink, mint tavaly. Van olyan fája, amelyen egy szem alma sem termett. Szilva és barackfáin is jóval kevesebb gyümölcs volt idén, mint a korábbi években. A tavaszi fagyok és a sok esőzés ugyanis nem tett jót a gyümölcsöknek.
 
"A cefre után igen nagy a kereslet, mivel a megye több pontján Barcson, Kadarkúton, sőt még Baranyába is óriási fagykárok voltak és a Balatonról is keresnek van-e eladó cefregyümölcsöm" - tette hozzá Orgel László.
 
Idén a pálinkafőzőknek is kevesebbszer kell dobniuk a tűzre. Király János idén július közepén állt neki a főzésnek. Sok cefre azonban nem érkezett hozzá és van amelyiknek a minősége sem az igazi.
Idén a rácegresi főzdében a tervek szerint már karácsonyra végeznek a főzésekkel. Nagyjából feleakkora forgalomra számítanak, mint tavaly.
 
"Jelen pillanatban 50-60 százalék is lehetséges, körtéből nem nagyon mutatkozik, az aratási körte viszonylag nagy mennyiségbe jött, idén nem jött semmi. Meglehetősen rossz hírek vannak körteügyben, szilva ügyben sem jók a kilátásaink, a szőlőre meg nem is merek gondolni" - válaszolta Király János, a Király Bérfőzde tulajdonosa.
 
A jövedéki adó változásai és a gyümölcshiány miatt a magán- és a bérfőzések száma egyaránt csökkent idén a megyében.
 
"Jelenleg Somogy megyében 42 bérfőzde üzemel, amelyeket a NAV folyamatosan ellenőríz. A tavalyi év azonos időszakához képest 50-60 százalékos visszaesés mutatkozik" - mondta Poszovácz Gabriella, a NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense.
Évente egyébként csaknem 5 millió liter pálinka készül Magyarországon. Az egy főre eső éves pálinkafogyasztás pedig jelenleg 3-3,5 liter között mozog hazánkban.
 
Forrás: www.kapos.hu

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum