bérfőzés

Itt a bérfőzdék alkonya? - Elfagyott a gyümölcs, és inkább otthon rotyognak az üstök

2017. 01. 16., hétfő

A tavaly áprilisi fagy miatt alig termett gyümölcs Zala megyében, ami a pálinkafőzést is visszavetette. A bér szeszfőzdék többsége bajban van, már tavaly december elején elfogyott a cefre, kihűltek az üstök, leállt a főzés. A bérfőzdések szerint azonban nem csak a fagyok miatt.

Júliusban indult a pálinkafőzetés szezonja

2016. 08. 19., péntek

Sok gyümölcs érett az idén. Cseresznyéből, meggyből, sőt sárgabarackból is volt bőven, de sajnos a gyakori viharok, erős szél miatt sok került belőlük a fa alá is. A gondosabb tulajdonosok felszedték a hullott gyümölcsöt, és cefrét készítettek belőle.

Nyolcvan százalékkal visszaesett a bérfőzdék forgalma

2015. 10. 15., csütörtök

Kétmillió liter pálinkát állítottak elő az idén az ország szeszfőzdéi, ami a tavalyi ötödét sem éri el.

Adózva is népszerű a bérfőzés

2015. 08. 07., péntek

„Abnormálisan” nagy mennyiségű pálinkát készített tavaly a lakosság, csaknem tizennégymillió litert

Kevés pálinka készül a bérfőzdékben

2015. 08. 04., kedd

Idén a hatodára esett vissza a mennyiség az előző év azonos időszakához képest.

Kevés pálinkafőzőt jelentettek be Vas megyében

2015. 07. 27., hétfő

Idén már sokkal többe kerül, ha a pálinkát bérfőzdében akarjuk elkészíttetni. A kormány ugyanis literenként mintegy 800 forintos adóval terhelte meg a pálinkafőzést. Ezért a tavaly előállított mennyiségnek csak mindössze tizenöt százaléka készült el idén a bérfőzdékben. Egyre többen főznék otthon a pálinkát. Aki így akar főzni, annak ezt be kell jelentenie az önkormányzatnál. Míg van olyan megye, ahol majdnem kétezer, addig Vas megyében mindössze 250 ilyen bejelentés érkezett eddig.

Hol és mennyiért rotyog a cefre?

2015. 07. 15., szerda
A Nemzeti Adó és Vámhivatal adatai szerint a szeszüzemek idén eddig nem kevesebb mint 85 százalékkal kevesebb pálinkát főztek a múlt év azonos időszakához képest.

Házi pálinka: véget ért a bérfőzdék aranykora

2015. 06. 23., kedd

Leálltak idén az ország bérfőzdéi: a szeszüzemek eddig a tavalyi azonos időszak mennyiségének mindössze tizenöt százalékát állították elő. A visszaesés okaként leginkább az év eleji adóemelés nevezhető meg. A drágulás miatt juthat nagy jelentőséghez az otthoni pálinkafőzés. Újdonság, hogy az idén már be kell jelenteni, ha valaki desztillálóberendezést tart odahaza. Lapunk megtudta azt is, hogy eddig mintegy kilencezer ilyen készüléket vettek nyilvántartásba az önkormányzatok.

EMLÉKEZTETŐ! Pálinkafőzés szabályozása 2015 január 1-től...

2015. 01. 13., kedd

Emlékeztetőül, röviden az alábbiakat tartsuk szem előtt magán illetve bérfőzetés esetében.

Aggódnak a bérfőzdék

2015. 01. 05., hétfő

A forgalom visszaesésére számítanak a bérfőzdékben a pálinkafőzés adómentességének megszüntetése miatt. Januártól változott a rendszer. Ha valaki a jövőben szeszfőzdében szeretné lefőzetni a pálinkáját, az eddig tehermentes 86 liter után 70 ezer forint adót kell majd fizetnie.


Pálinka Világkupa 2015 Gyula

Exkluzív üvegtermékek

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Tel: (+36 30) 522-1099 / (+36 30) 932-9396
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum