NAV

Óriási átalakulás a hazai pálinkapiacon

2017. 09. 19., kedd
Több mint nyolcmillió liter ötvenfokos pálinkát főzettek tavaly a gazdák és a gyümölcstermesztők az ország szeszfőzdéiben. Bár az utóbbi időkben majdnem hatszáz főzde várta az érdeklődőket, mégis egyre többen döntenek úgy, hogy maguk készítik el az italt. Az elmúlt két és fél évben húszezer otthoni üstöt jelentettek be a vállalkozó szellemű polgárok az önkormányzatoknál - írta a Magyar Idők.

Gyanús gép és zavaros szesz - innen többet senki sem vesz

2015. 09. 18., péntek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei tiltott pálinkafőző berendezést és ismeretlen eredetű szeszes folyadékot találtak.

Hiába a vendégszeretet, falun is nyugtát kell adni a borról, pálinkáról

2014. 08. 21., csütörtök

Nem addig a! Mondhatná az egyszeri finánc, ha egy autentikus háztáji vendéglátásba csöppenne be inspektálni, ahol Józsi bá épp a saját pálinkáját kínálná az arra vetődött turistának eladásra. A NAV tájékoztatása szerint a falusi turizmusban is vannak követendő eljárások (zárjegy, nyugtaadás), amelyeket nem ildomos kikerülni.

NAV: kistermelői pálinka igen, bor nem kerülhet a falusi vendégasztalra

2014. 08. 14., csütörtök

A falusi turizmussal foglalkozók között gyakran felvetődik a kérdés: milyen módon kínálhatnak vendégasztalukon kistermelői bort, illetve pálinkát?

Így adhatja el a telken főzött pálinkát

2014. 08. 05., kedd
Az adóhatóság részletes tájékoztatót közöl a pálinka és a bor falusi turizmus keretében történő értékesítéséről.
 

Felrobbant a házilag barkácsolt zugfőzde...

2014. 02. 13., csütörtök
Túl erősre sikerült a hungarikum Sándorfalván. Szétvitte az egész pálinkafőzdét. Természetesen zugban készült.

Illegális pálinkafőzdét számolt fel a NAV Békésszentandráson

2013. 12. 16., hétfő

Illegálisan működő pálinkafőzdét számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Békésszentandráson - közölte a NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Államtitkárok ünnepelték a pálinkások védőszentjét Győrváron

2013. 12. 09., hétfő

Győrvár, 2013.12.06. - December 6-a nem csak Mikulás napja, de ekkor ünneplik védőszentjüket a pálinkások is. Szent Miklós napján a Birkás Pálinka Kft. szervezésében V.Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár, Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár, valamint Vas és Zala megyei képviselők, továbbá a NAV képviselői tettek látogatást a győrvári Birkás Pálinkaházban.

Pancsolták a cefrét, sokan megbuktak

2013. 11. 25., hétfő

Jövedéki ellenőrzés során cukrozott szilvacefrét, erjedésben lévő szeszes folyadékot, kiszerelt bort, valamint illegális pálinkafőző berendezést találtak egy mezőberényi ingatlanon, illetve egy bócsai telephelyen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei.

Nem biztos, hogy jó ötlet a házibarkács pálinkafőző

2013. 10. 11., péntek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a Dél-Alföldön több alkalommal is lefoglaltak tiltott pálinkafőző készülékeket, miközben lakóingatlanokat ellenőriztek. A házibarkács pálinkafőzőkből gyanús minőségű szesz csordogál.


Jooble

Exkluzív üvegtermékek

 

 

Elektromos fűtőpatronok

 

 

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
(+36 30) 932-9396 Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(+36 70) 946-9600 Szabó Ferenc / telephelyvezető
(+36 30) 522-1099 Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum