Eredet védett pálinkát tesztelt a deluxe magazin.

2010. 10. 26., kedd

Eredetvédett pálinkáink másik felét, a szabolcsi alma-, az újfehértói meggy-, a göcseji körte- és a pannonhalmi törkölypálinkát is megkóstoltuk. Immár teljes a kép a nyolc, oltalom alatt álló párlatról.

Ahogy az előző részben megfogalmaztuk: a pálinkának, akárcsak a bornak, megvan a maga terroirja. Nem mindegy, hogy hol, milyen gyümölcsből, milyen eljárással készül. A terroir legszűkebb értelemben itt a gyümölcs fajtája, illetve az a régió, ahol terem.

Hogyan születik az eredetvédettség? 

A procedúra a következő. Elsőként meghatározunk egy adott régióban fellelhető értéket, amely érdemes arra, hogy oltalom alá vegyük. Jelen esetben például a göcseji körtét.   

A terroir a pohárban

Ellenőrizzük, hogy kellő írásos emlékkel alátámasztható-e az eredetvédelmi okirat.  A hiteles történelmi múlt feltérképezése után a pálinkafőzdék, levéltárak, múzeumok támogatásával megfogalmazzuk az eredetvédettség szövegét, az eredetvédelmi okiratot, amit benyújtunk az FVM égisze alatt működő Eredetvédelmi Tanácshoz. 

Ezután az okiratot nyilvánosságra hozzák, és vitára bocsátják. Pozitív elbírálás után a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi árujelzőinek közösségi oltalmára irányuló bejegyzési kérelmet a Magyar Szabadalmi Hivatalhoz kell benyújtanunk. 

Amennyiben a termék megkapja az oltalmat, akkor azt a jogszabályokban meghatározott formában közzéteszik, illetve a kezdeményező megkapja a Földrajzi Árujelző Okiratot. Ezzel végül bekerül az Európai Unió jogszabálya által védett földrajzi oltalmat élvező termékeinek sorába.

Szabolcsi almapálinka

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye állandó jelzője az alma. Bár a tokaji borvidék közvetlen szomszédja, itt már nem születnek borok. Már az 1700-as években is az alma volt a vidék "címere", az itt termelt gyümölcs alapozta meg a magyar almatermesztés világhírét. 

A megye gyümölcstermő területeinek nagyjából a felén termelnek almát. Meghatározó fajták: jonatán, jonagold, golden, red delicious, idared. A jonatán, a jonagold és az idared finom savakban gazdag, míg a golden és a red delicious esetében a kellemes aromák a meghatározóak. 

Kóstolás: Tarpa Szabolcsi Almapálinka

Deluxe.hu Az alma visszakerül az őt megillető helyre

Újrakóstoltuk ezt a tételt, hozza a formáját, sem elvenni. Ez a főzet úttörő lehetne abban, hogy az alma visszakerüljön az őt megillető helyre a pálinkák világában. A télire eltett gyümölcs illatát árasztja: elegáns, diszkrét, nem tolakodó. Ízben lágy, selymes, negyvenkét százalékos alkoholja barátságos. Az utóíze tiszta almaíz, lehetne egy gondolatnyival hosszabb.

Újfehértói fürtös meggy

Az eredetvédett pálinkák sora 2007. májusában új taggal bővült, az újfehértói fürtös meggyel. A szakirodalom szerint: "Az Újfehértói fürtös meggyet 1961-ben, az újfehértói mezőgazdasági kutatóintézetben nemesítette a Pethő Ferenc vezette kutatócsoport. Ez az első meggyfajta, mely az USA primőr piacára is  bekerült: Balaton néven 1991 óta igyekszik meghódítani az USA meggypiacát. 

A fajta termésének mérete nagy vagy közepesen nagy (18-23 milliméter), tömege 5-6 gramm, alakja kissé lapított gömb. Az érett gyümölcshéj színe fénylő bordópiros, húsa kemény, vérpiros és mérsékelten festő levű, ízére pedig egyfajta harmonikus kettősség jellemző: egyaránt savas és édes. A gyümölcs cukortartalma magas, kemény húsa lehetővé teszi a gépi szedést és osztályozást. Friss fogyasztásra és ipari felhasználásra, valamint gyorsfagyasztásra is alkalmas."

Az Újfehértói, eredetmegjelöléssel ellátott meggypálinka előállításához kizárólag az Újfehértói fürtös és a Debreceni bőtermő fajták használhatók.

Kóstolás: Zsindelyes Újfehértói Fürtös Meggypálinka

Deluxe.hu Intenzív gyümölcsösség

A Zsindelyes pálinkafőzde az Újfehértói meggy úttörője. Illatban intenzív gyümölcsösség, elegáns, diszkrét, nem tolakodó illat, a magas, 45 százalékos alkohol ellenére. Íze az illat következetes folytatása, itt már jobban érezzük az alkoholt, amely nem fedi el az aromákat, a gyümölcs frissességét. Szárazpróbája a meggy maga. 

Göcseji körte

A göcseji gyümölcsről azt mondhatnánk, a legkörtébb körte. Zalában a göcseji körte és pálinka éppúgy összetartozó fogalmak, mint Szatmárban a szilva. Ezért is javasolták, hogy megkapja az eredetvédettséget. 

A törvény kimondja: "A meghatározó az eredetvédelmi leírásban az, hogy a körte 50 százalékának Bosc kobaknak kell lenni, emellett felhasználható Vilmoskörte, Hardenpont téli vajkörte, Conference, Clapp kedveltje, és egyéb Göcsejben termesztett körtefajták, valamint a nem termesztett, tehát a vadkörték közül a sózó körte és a klasszikus vackorkörte vagy vadkörte."

A körtepálinka sajátossága, hogy alapvetően utóérett gyümölcsből készül, az utóérés során a héj zamatanyagai úgynevezett "kövecses" ízvilágot eredményeznek, állítólag ebben rejlik egyediségének kulcsa. A többi pálinka esetében általában a friss gyümölcsöt dolgozzák fel. 

Kóstolás: Bucskás Göcseji Körtepálinka

Deluxe.hu Az okirat alapját egy szakdolgozat adta

Hetedik eredetvédett pálinkánknak az az érdekessége, hogy eredetvédettségét Barabás Attila, a Győri Likőrgyár Zrt. vezérigazgatója, a Pannonhalmi Pálinkárium tulajdonosa harcolta ki. Az okirat alapját egy szakdolgozat adta, amely történelmi távlatokban is felvázolta ennek a gyümölcsnek egyedi mivoltát. Illatában a héj "kövecses" aromái dominálnak. Ízében a gyümölcs húsa finom "savakkal". Az egyik legzamatosabb pálinka. 

Pannonhalmi törköly

2009. november 6-tól a Pannonhalmi törkölypálinka a nyolcadik eredetvédett pálinkánk. Az eredetvédettséget a göcseji körtéhez hasonlóan a Győri Likőrgyár kezdeményezte. Pannonhalmi törköly ennek értelmében kizárólag a pannonhalmi borrégió fehérszőlőjéből (például az Irsai Olivér, a zenit, a rajnai rizling, a cserszegi fűszeres fajtákból) főzhető. 

A törkölypálinka nehéz műfaj. Akkor a legfinomabb, ha közelebb áll a szőlőpálinkához, vagyis szaftos, lédús, gyümölcsös törkölyből főzték, és nincs benne az az utálatos ázott kenyér illat. Ebben az esetben képes felvenni a versenyt a jóféle olasz grappákkal. 

Kóstolás: Pannonhalmi Pálinkárium Törkölypálinka

Tölgyfahordós érlelést kapott, ettől a halvány vanília, illetve pipadohány illat és aromavilág, amely mégis hagyja érvényre jutni a szőlő aromáit. Finom, kiegyensúlyozott, nemes ital, elsősorban ínyenceknek, a műfaj kedvelőinek.

 

forrás: www.deluxe.hu


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum