Pont az idén nem lesz pálinkaünnep?

2010. 11. 05., péntek

Idén nem lesz a Vidékfejlesztési Minisztérium árkádjai alatt Pálinka Napi-vásár, holott a Magyar Pálinka Lovagrend Egyesület (MPL) immár ötödik éve december 6-án ünnepli a magyar pálinkát, s negyedik alkalommal tarthatta volna a fővárosi Kossuth téren, az agrártárca épületénél már hagyományos Pálinka Árkádia fesztivált.

 

2006. december 6-án a Pálinka Hét keretén belül a Kossuth téren, az akkori Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) árkádja alatt megrendezték az első Pálinka Árkádiát, ahol a legjelesebb pálinkafőzdék várták legkiválóbb pálinkáikkal az érdeklődőket. Aztán 2008 decemberének első hétvégéjén újra az FVM árkádjai alatt gyűlt össze a pálinkaszakma, s tavaly, a második Pálinka Árkádia is nagy sikert aratott.

Ebben az évben nem fog, ugyanis elmarad, holott a kormány egyik legnépszerűbb intézkedése a "szabad" pálinkafőzés lehetővé tétele volt. Október közepén az MPL nagymestere, Piros Lászlótól a 4cent.hu azt tudakolta, hogy pontosan mikor tartják az Árkádiát, de a szakember akkor még nem tudott választ adni. Elmondta, már hetekkel korábban felvette a kapcsolatot a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) illetékeseivel és írásban kérte a minisztériumot, hogy az elmúlt három évhez hasonlóan ingyen biztosítsák a helyszínt a pálinkaszakma egyik legfontosabb rendezvényéhez. Választ akkor még nem kapott. Hozzátette azt is, ha napokon belül nem érkezik pozitív visszajelzés, képtelenség lesz megrendezni a Pálinka Árkádiát. A 4cent.hu október 28-án kereste a VM sajtóosztályát e tárgyban, ahol azt kérték, írásban tegyék fel a kérdést. Megtették, választ azonban november 2-ig nem kaptak. Kedden délután jött a rövid üzenet: „Sajnos idén nem lesz Pálinka Árkádia nevű rendezvény.”

A 4cent.hu pedig újra Piros Lászlót kereste, a nagymester röviden csak annyit mondott: „Kedd délután hívtak a minisztérium sajtóosztályától, és azt kérdezték lesz-e Pálinka Árkádia? Erre csak azt tudtam mondani, ne engem, hanem a minisztert kérdezzék. Tudniillik, a megkeresésemre azóta sem válaszoltak. Az is kétségtelen, az idő elfogyott, már nem tudjuk megszervezni az Árkádiát, így biztos: tényleg nem lesz 2010-ben a minisztérium árkádja alatt Pálinka Árkádia. De az idő rövidsége miatt már máshol sem.”

Pedig lenne mit megmutatni, hiszen 2005-ben még csak 30 kereskedelmi pálinkafőzde működött hazánkban, 2009-ben ez a szám már meghaladta a nyolcvanat. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében 2009-ben pedig eddig nem látott technológia fejlesztésbe foghattak a főzdék, ezek jó része már abban az évben megvalósult. Az 50 százalék önrészt tartalmazó pályázati úton elnyert összegek – 4 milliárd forint – lehetőséget adtak arra is, hogy új főzdék létesüljenek, illetve a kisebb manufaktúrák is korszerű berendezéseket állíthassanak üzembe. A lovagrend célja az volt, hogy a Pálinka Árkádián a pálinka újjászületését segítő, maguknak már rangot kivívott „pálinkaműhelyek” mellett ezeket a főzdéket és termékeiket is megismertessék a pálinkát kedvelő közönséggel.

forrás: www.szabadfold.hu


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum