Győri pálinkaünnep: nagy segítség, hogy nem emelkedik tovább a jövedéki adó

2010. 12. 06., hétfő

A Magyar Pálinka Lovagrend Szent Miklós-napjának tiszteletére Győrben tartotta hagyományos ünnepségét az újvárosi görög katolikus templomban. A szervezet vezetője, Piros László a szentmisével egybekötött szertartás után úgy fogalmazott: miután a távozott, 8 évig regnáló szocialista kormány csak az elmúlt egy évben kétszer emelte a pálinka jövedéki adóját, nagy áttörés, hogy a mostani kabinettel sikerült megegyezni arról, hogy januártól nem kerül sor további drágításra.

A rendezvényen bejelentették, Barabás Attila, a Győri Likőrgyár vezérigazgatója, a pálinka lovagrend tagja lett az év pálinkatermelője. Három új pálinkalovagot is köszöntöttek, közöttük Gyenesei Istvánt, a Gyurcsány-kormány korábbi önkormányzati miniszterét. Az új pálinkalovagok Szent Miklós megszentelt ikonképét vehették át az egyesület elnökétől. Piros László kitért arra is, tudomásul vette a szakma azt a két hónappal ezelőtt hatályba lépett szabályozást, hogy otthonában bárki szabadon főzhet gyümölcspárlatot, de a pálinkával foglalkozó szakembereknek komoly feladata, hogy az új termelők is megtanulják a minőségi pálinkakészítés szabályait.   

forrás: www.nyugathir.hu


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum