Valódi hungarikum vagy inkább csak magyar szuvenír? - új törvény

2010. 12. 29., szerda

Csikós és gulyás, Puskás és pálinka - olyan "hívószavak", amelyekről felismernek minket, magyarokat általában mindenütt a világban. Manapság az egészségesen túlzó nacionalizmus és lokálpatriotizmus jegyében sokan hajlamosak a hungarikumok közé sorolni a helyi, kedvelt termékeket, gasztronómiai különlegességeket. Csakhogy nem minden hungarikum, amit annak gondolunk, és nevezünk.

 

Nem lehet csodálkozni azon, hogy szeretnénk minél több hazai különlegességgel, hungarikummal dicsekedni, főként mióta az Európai Unió is támogatja a különleges nemzeti értékeket. 2002-től megnőtt ezek ázsiója világszerte, és 2008 óta a magyar parlament is többször foglalkozott a témával. Fontos, hogy a hungarikumok mint a gazdaság jelentős pillérei védelmet és támogatást kapjanak, és ennek értelmében szülessen törvény is - válaszolta Birinyi József, a 2009-ben megalakult Parlamenti Hungarikum Bizottság vezetője arra a kérdésre,  hogy mi nevezhető hungarikumnak. Hozzátéve semmiképpen nem azok a tárgyi és szellemi, kulturális termékek, amelyeket a közvélemény vagy egyes lobbik feltupíroznak, holott legjobb indulattal is csak magyar szuvenír jelzőt lehetne jogosan rájuk aggatni. A valódi tartalom, a belső érték az irányadó, és a hungarikum törvény ennek megfogalmazását, a magyar értéktár megalkotását célozza. Nem mindegy, hogy milyen országimázst mutatunk a világnak, mit teszünk ki a nemzet kirakatába.      A  nemzeti értékek védelme, propagálása nem magyar találmány, hiszen a franciáknak, olaszoknak, dánoknak és sok más fejlett országnak régóta vannak "hungarikumjaik", vagyis olyan termékeik, alkotásaik, amelyek csak rájuk jellemzőek, amelyeken keresztül képesek népszerűsíteni hazájukat. Akad olyan ország, ahol több ezer ilyen sajátos, nemzeti értéket képviselő termék van. De végül is nem a mennyiség a fontos, amikor hungarikumokról beszélünk, hanem a valódi minőség: olyan termékek felsorakoztatása, amelyek alkalmasak és méltók a pozitív diszkriminációra, arra, hogy bátran kilépjünk velük a világ elé, egyedi, értékalapú produktumokként. Birinyi József véleménye szerint ilyen termékünk jelenleg legfeljebb 20 van, de ez nem hátrány, amennyiben hírünket növelő kiemelt értékekkel bírnak, és alkalmasak az élő hagyományok Magyarországaként reprezentálni hazánkat.

A hungarikum törvény életbe lépése után, nem lehet majd felelőtlenül ráaggatni bármely hazai termékre ezt a valóban minőséget, egyedi tulajdonságokat jelentő jelzőt. Ahhoz, hogy egységes, mindenki számára érthető és elfogadható meghatározása legyen a hungarikumnak, egységes szakmai álláspontot kell kialakítani ebben a kérdésben. Ezt kívánja az értékteremtők védelme és a fogyasztók értékorientált tájékoztatása is.   forrás: www.hvg.hu

Témakörök:

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum