Teltház előtt karácsonyozott a Magna Cum Laude - képek a fergeteges buliról

2010. 12. 31., péntek

Talán mondhatom, hogy hagyományt teremtett a MCL csapata, hiszen idén már második alkalommal rendezték meg a pálinkával és a disznótorossal összekötött karácsonyi koncertjüket.

 

Már tavaly is - amikor meghallottam az ötletet a sajtótájékoztatón - megjérdőjeleztem, hogy jó találmány-e a karácsonyi bőséges étkezések után disznótorossal koncertre csalogatni a nagyérdeműt, de az ötlet bevált, akár az elmúlt évben a Petőfi Csarnokban és most a Symában is.

Már délután öt órától várták a falatozni vágyó közönséget. Kolléganőmmel, Petró Adrival, fél nyolc körül értünk a helyszínre, ekkor már nagy tömeg volt és nagyon sokan álltak sorba a különböző finomságokért, disznóságokért, valamint az asztalok között feltűnt egy cigányzenekar is, akik húzták a talpalávalót a vendégeknek, ennek is megvolt a maga kitűnő hangulata. Természetesen a pálinkát kínáló pultoknál is sorok kígyóztak. Itt is tapasztalhattunk újdonságot, hiszen igazi MCL-pálinkát kóstolhattak az érdeklődők, legalábbis a címkén az együttes neve szerepelt, ami nem is baj, hiszen az utóbbi években valóban visszakerült ez a „hungaricum” a bulik, partik, szórakozóhelyek kedvelt italai közé, és nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a ma kapható italok minősége is sokat javult. Ami a lényeg, és amit ki akartam hozni a dologból, hogy a Magna Cum Laude csapatának köszönhető, hogy ez az ital egy himnuszt is kapott „A pálinka dal” formájában.

Az előzetes sajtóanyag beharangozása szerint a Syma Csarnok szoborkert felőli oldalán lett volna egy sátor (valószínűleg fűthető), ahol a tervek szerint lehetett volna étkezni. Na ez elmaradt, illetve nem épült meg, így maradt a szabadtéri történet. A szervezők helyében én azért tettem volna jó pár gázpalackkal működő hősugárzót az asztalok közé, hiszen a koncertre érkezők ugyebár lerakták a kabátokat a ruhatárba és csak percekkel később derült ki számukra, hogy bizony az ételért - és cigarettázni is - csak kint a mínusz nem tudom hány fokban és havazásban lehetséges. Így néhány ember mosolya még az elfogyasztott pálinka ellenére sem volt őszinte, inkább ráfagyott az arcukra a mosoly.

A másik probléma a színpaddal volt. Én nem tudom ki tervezte és telepítette a színpadot és a hozzá kapcsolódó technikát, de elég furcsa volt. Még a koncert előtt körbejártam a helyszínt, kiderült hogy néhány hangláda, ami rendszerint a színpad mellett szokott helyet kapni, a színpad elé került, így sem én, aki kb. 183 cm magas vagyok, sem mások, szinte semmit sem láthattak a színpadképből, én jómagam is több helyszínt kipróbáltam és azok sem jártak túl jól, akik a szektor alsó széksoraiban ültek.

A koncerten már kb. nyolc óra lehetett, amikor a színpadon feltűnt Garami Gábor rádiós műsorvezető, aki az este moderátora volt és aki hangolta a közönséget a bulira. Persze itt sem volt nehéz kitalálni a nemek arányát a közönség soraiban, igen a hölgyek nyertek kétharmados többséggel. Ekkorra már a csarnok tele volt, hiszen hétezer jegyet adtak el erre az estére és mint azt a koncert sajtósától megtudhattuk, a jegyértékesítést is meg kelett szüntetni, hiszen még a koncert napján is nagy volt az érdeklődés és többen már nem fértek volna ba a csarnokba.

De ekkor még nagyon sokan álltak sorba az étkekért és italokért, így a koncert csak kb. fél kilenc magasságában kezdődőtt el.

A koncert így utólag átgondolva nagyon jól felépített és jól koreografált volt, mozgalmas látványos és hangulatos. Az első blokkban hallhattuk az Életjel, Minden álomás, Néha, és a Vidéki sanzon című dalokat, Mező Misi a közönség soraiba is kiment énekelni, valamint felcsendült az örökbecsű Omega-dal pár dallama is, a “Hull a hó, fú a szél…a Magna örökké zenél”.

Ezt egy akusztikus blokk követte a nagyszínpaddal szemben felállított kis színpadon, ahol hallhattuk a Magnatofon, Azt akartam apám, Pillangó Dézi és aNe félj mama című slágereket.

A blokk végeztével aztán Misi elkezdte énekelni az Eddától az “Álmodtam egy világot magamnak” című sláger első sorait, mikor a nagyszínpadon megjelent Pataky Attila és folytatta a dalt, valamint duettett énekeltek. Természetesen a közönség is korusként énekelte. Pataky Attila, már egyedül a “Visszhang” c. számmal folytatta és végül az “Ünnep” csendült fel.

Már ezt is megszokhattuk a MCL-tól, hogy egy-egy vendégművészt hívnak meg koncertjeikre, így vendégük volt már Révész Sándor (Piramis), Lukács Laci (Tankcsapda) és Nagy Feró (Beatrice) is, idén talán a jubileumi évforduló miatt esett a választás Pataky Attilára, hiszen pár nappal korábban az Arénában tartották a 30 éves jubileumi koncertjüket az Eddával.

A koncert következő meglepetése az volt, hogy a szervezők karácsony lévén szerették volna ajándékokkal köszönteni a nézőket és ezt nem másra bízták mint Dévényi Tibibácsira, aki a már védjegyéül szolgáló pontos - és nem pöttyös - labdákat dobált a nézőtérre, így azon szerencsések, akik elkapták a pontoslabdákat 5.000 és 100.000 Ft-os ajándékokat vehettek át a koncert után, így lehetett wellness hétvégét és mósógépet is nyerni.

Dévényi Tibibácsi, aki lemezlovasként és a három kívánság műsorvezetőjeként tette le névjegyét, napjainkban ismét aktívan diszkózik, retró diszkót csinál és ott is rendre feltűnik a pontos labda, melyből egy dedikált darab az internetes kereskedelemben bizony 16.800 Ft-ot is megér.

Az ajándékeső után folytatódott a koncert a Te légy most a Sirató és az Át a városon dalokkal. Majd jöttek az Átkozott nők és egy egyveleg az első lemezről azEngedj el-Lemegy a nap-Hangolj át-Osztály c. dalokból. Valamint a 999, a Főnököm, Nóra, a Gondatlanságból elkövetett emberölelés és a Lehet, hogy eltört című sláger.

A koncert ráadására hagyták a nagy közönségkedvenceket, így a Színezd újra és a Pálinka dalt is.

Természetesen ekkor még koránt sem volt vége a bulinak, hiszen a koncertet követően - ami már szintén hagyományak mondható - kezdődött Radnai Péter, azaz DJ Radnai diszkója, ami feltette a koronát erre az estére. Ekkor már eljöttem a helyszínről, így nem tudom pontosan hányan és meddig ropták a bulin, de gondolom jó program volt ez is.

Valamint a koncert rögzítésre került, így várható ennek megjelenése is a közeljövőben, konkrét választ nem kaptunk arra vonatkozóan, hogy a DVD mikor és milyen formában fog napvilágot látni.

Volt viszont még egy érdekesség, hogy a koncerten lehetett megvásárolni egy új cd-t, amire egy novemberi akkusztikus koncert anyaga került fel, tizenhárom dallal és az új nóta, a “Főnököm” stúdióverziójával.

Összegzésként elmondható, hogy aki ott volt a koncerten, valószínűleg nagyon jól érezte magát. Valóban azt kapta a közönség, amit szeret ezekben a fiúkban, kitűnő hangulatot csináltak, kitűnő dalokkal, slágerekkel, és valóban karácsonyi és ünnepi hangulatot adtak a jelenlévőknek.

Magna Cum Laude karácsonyi koncert

-BK-

képek: Petró Adri

forrás: www.zene.hu

 


Jooble

Exkluzív üvegtermékek

 

 

Elektromos fűtőpatronok

 

 

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Tel: (+36 30) 522-1099 / (+36 30) 932-9396
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum