400 ezer liter „nedűt” főztek le

2011. 02. 07., hétfő

Baranyában 3,6 millió kiló gyümölcsből 400 ezer liter pálinkát főztek, azaz a megyei összes lakójának bő egy liter jutna.

 

Tavaly 3,6 millió kilogramm gyümölcsből készült párlat a Baranya megyében, amiből több mint négyszázezer liter pálinka főtt – azaz minden baranyai lakosra, csecsemőktől az aggastyánokig bő egy liter pálinka jutott. Sokan élnek az adómentes pálinkafőzés  lehetőségével, ezt azonban a bérfőzdék sem bánják, hiszen inkább hozzájuk viszik az emberek az alapanyagot, s nem vesznek saját főzőkészüléket. 

Általános vélemények szerint jót tett a pálinkafőzés liberalizációja. Otthon is szabad a hungarikum készítése, ám ami még vonzóbb, 86 liter ötven fokos nedűt szeszadó nélkül kaphat meg a gazda. Érdemes tehát a hullott gyümölcsért lehajolni, cefrét erjeszteni.

Ezt mondja az egyik pécsi szeszfőzde tulajdonosa, Kovács Árpád is, aki a főzetésre jelentkezőknek még mindig csak márciusi időpontot tud adni, pedig már hol van a tavalyi gyümölcs. A szezon megcsúszását az is befolyásolta, hogy az új pálinkatörvény tavaly szeptember 27-től nyitott fel az olcsó előállítás előtti sorompót. A kifőzött pálinka mennyisége a termett gyümölcstől is függ, így több év tapasztalata kell, hogy pontosan lehessen jellemezni a megnőtt pálinkafőzési kedvet, mindenesetre már az első fél esztendőből kiderült: jó 10–20 százalékkal több gyümölcs erjedt a hordókban, mint korábban.

Bus Szilvia pénzügyőr őrnagy, regionális főreferens a Dunántúli Naplónak elmondta, hogy eleddig visszaéléseket nem tapasztaltak. A vámhivatal főreferense egyúttal jelezte, hogy Baranya megyében ketten kértek pálinka előállítására alkalmas készülék gyártásához szükséges engedélyt, az árusításához pedig 13-an, amelyet a vámhatóság megadott. Magánszemély által előállított párlat értékesítésére pedig mindössze egyetlen Somogy megyei gazda igényelt zárjegyet a régió – Baranya, Somogy, Tolna – területén.   forrás: www.bama.hu www.mno.hu


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum