Akik a Napot dolgoztatják

2011. 06. 12., vasárnap

Az újszilvási Bolyhos Ágyas­pálinka Fesztivál minden évben hét határra szóló dáridó, de azért a politikusok, vállalkozók csak megtalálják a módját, hogy érdemi dolgokról is szót váltsanak a sátrak mélyén.

 

Dr. Petrányi Csaba, Újszilvás polgármestere például elmondta, hogy hamarosan egy országos horderejű beruházásról lesz híres falujuk. A geotermikus energia nem újdonság a községben, fúrt kutak meleg vizéből „levett” hővel fűtik többek között az idősek otthonát, a lehűtött kristálytiszta vizet pedig elfogyasztják. Most azonban nagyobb fába vágták a fejszéjüket: naperőművet építenek, amely 400 kilowatt áramot termel, két tengelyen forogva követi a Nap járását. Az önkormányzati intézményeket és a közvilágítást fogja majd szolgálni – mondhatni, Újszilváson este is süt majd a Nap… „Lepapírozták” a munkát, van kivitelező is, aki azt ígéri, október végén kigyulladhat a napenergiával működő utcai lámpa. A beruházás nem olcsó mulatság, a 600 millió forint 70 százalékát a Közép-magyarországi Operatív Program keretében kapják, ám 170 milliót a településnek kell letenni.

Ha elkészül az erőmű, diákok fogják rajta tanulni a szakmát, máris jelentkezett a szolnoki főiskola és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem. Hogy nem olcsó mulatság az energia előállításának ez a környezetkímélő módja? Biztos, hogy így van, ám tíz év múlva már ingyen lesz a megtermelt áram. Eddig 50 polgármester fordult meg a faluban érdeklődőként, hogy aztán lesz-e követőjük, az a jövő zenéje. Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter véleménye szerint egyrészt a dráguló hagyományos energiák miatt, másrészt a környezetkímélés okán érdemes támogatni az ilyen kezdeményezéseket. A tárca szívesen üdvözölne hasonló elképzeléseket, kü­lö­nösképpen akkor, ha az egyébként helyigényes berendezések nem vesznek el művelhető területet az agráriumból.

A 2700 lakosú Újszilvásról köztudott, hogy „fiatalos” falu, vállalkozói sikeresek, így ritkábban hallani panaszt a polgármesteri hivatalban. Hogy mi a titkuk? A falu első embere szerint az, hogy kedvében járnak az adófizetőiknek: az iparűzési adó 1,7 százalék, nemrég utat építettek, amely „közelebb hozott” jó néhány települést Újszilváshoz, de ha egy vállalkozó telephelyet akar létesíteni, azt olcsón és jó helyen teheti. Így aztán nem csoda, hogy még a Nap is nekik dolgozik.

Palágyi Béla

Forrás: www.szabadfold.hu

 

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum