A pálinka lesz az egyik „díszvendég”

2011. 09. 19., hétfő

A hagyományos lábos-felvonulással kezdődik meg szeptember 24-én, szombaton Etyeken a kezes-lábos fesztivál. Az immár kilencedik alkalommal megrendezett programsorozat különleges gasztronómiai élményt és szórakozást kínál az érdeklődőknek - mondta el az MTI-nek Mák Tamás szervező.

 

Tájékoztatása szerint ezúttal is hagyományos módszerekkel, természetes alapanyagokból készült finomságokat - sajtokat, lekvárokat, mézet, különféle húskészítményeket és pékárut - kóstolhatnak az ínyencek, a környék boraival pedig a rendezvény ideje alatt nyitva tartó pincékben ismerkedhetnek.

A helyi borászok meghívták az alkalomra Magyarország legjobb, kézműves gazdálkodást is folytató bortermelőit is. A borok mellett az idén először a pálinka is „főszerepet” kap a fesztiválon. Az lesz egyébként a témája a fesztivált megelőző napon megrendezett szakmai tanácskozásnak is.

A kétnapos fesztiválon ismét lesz főzőverseny is, amelyen Szőke András is bemutatja főzőtudományát. Az étel, ital mellett sokféle kézműves termékből is válogathatnak a látogatók, s igényes programokon is szórakozhatnak. A színpadokon népzenét játszó muzsikusok lépnek majd fel, a kisebbeket pedig külön programok várják, köztük népi játékok, versenyek és számos gyerekműsor.

Az etyeki kezes-lábos fesztiválnak minden évben nagy sikere van, tavaly mintegy 35 ezren látogattak el a programsorozatra. (pr)

Forrás: www.mti.hu

Forrás: www.hirtv.hu

Témakörök:

Jooble

Exkluzív üvegtermékek

 

 

Elektromos fűtőpatronok

 

 

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Tel: (+36 30) 522-1099 / (+36 30) 932-9396
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum