Innovációs díj ágyas pálinkának

2011. 11. 14., hétfő

Az idén további 10 százalékkal növeli árbevételét a Tarpai Manufaktúra Kft., amely a hagyományos, évszázados receptek alapján készülő, híres beregi gyümölcstermékeket gyártja - közölte a kis cég kereskedelmi igazgatója csütörtökön az MTI-vel abból az alkalomból, hogy egyik készítményük, az ágyas pálinkacsalád Innovációs Díjat kapott.

A kilenc állandó dolgozót foglalkoztató, magántulajdonban lévő kft. árbevétele idén eléri a 165 millió forintot - mondta Csernyák László. Tavaly 150 millió volt az árbevétel, s az adózás előtti eredmény megközelítette a négymillió forintot. 

 

A környéken termelt gyümölcsből 50 féle pálinkát és lekvárt készít a manufaktúra. Az 1995-ben alapított cég a hagyományos népi receptúra szerint készít tradicionális és újabban bio termékeket, amit a hazai piac mellett Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Svédországban , Lettországban az Egyesült Arab Emírségben értékesít.  A kis cég most a Fekete Macska elnevezésű ágyas pálinkacsaládjával nyerte el az Innovációs díjat, amit az Észak-alföldi Régió kereskedelmi és iparkamarái, a Debreceni Akadémiai Bizottság, valamint a térség fejlesztési és innovációs ügynöksége ítélt oda.  A termékcsalád hat féle, almából, körtéből, barackból, meggyből, szilvából és szőlőből készült pálinkából áll. -   forrás: www.vallalkozoinegyed.hu

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum