Árpád Pálinka – ahol indulnak, ott tarolnak

2012. 03. 28., szerda

Itthon és külföldön is zajos sikereket ért el a közelmúltban a Kisrét Manufaktúra Kft. Árpád és Vadász Pálinka termékeivel, ráadásul az év legjobb pálinkafőzdéjének is megválasztották a békéscsabai céget.

 

 Nagy Árpád átveszi a díjakat Kardeván Endrétől, Nagy Árpád

HunDeszt: Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára adja át a díjakat Nagy Árpádnak

 

  A HunDeszt pálinkaversenyt hetedik alkalommal szervezte meg az elmúlt héten a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács. A bírálatot képzett szakértők végezték vakkóstolással, így az eredmény a fogyasztók megbízható kalauzaként szolgál már hetedik éve. A versenyre összesen 273 minta érkezett 25 kereskedelmi cégtől. A párlatok megmérettetésén ugyanis csak azok a termékek vehettek részt, amelyekből legalább ötven hektoliternyi van kereskedelmi forgalomban és legalább öt vendéglátóipari egységben vagy üzletben kapható – tudtuk meg Nagy Árpádtól.   Az ügyvezető elmondta, hogy hat arany-, kilenc ezüst-, nyolc bronzéremmel és három Champion-díjjal nyerték meg a versenyt, az év legjobb pálinkafőzdéje is a békéscsabai cég lett. Mint megtudtuk, az év legjobb málna pálinkájával, az év legjobb szilva pálinkájával és az év legjobb vilmoskörte pálinkájával is a cég büszkélkedhet.  Nagy Árpád ügyvezető és Hegedűs Mónika kereskedelmi igazgató, Nagy Árpád, Hegedűs Mónika Nagy Árpád és Hegedűs Mónika, a cég kereskedelmi igazgatója     A főzőmester hozzátette, hogy az ausztriai Destillata nemzetközi párlatversenyen az Árpád Prémium Lepotica Szilvát találták kategóriájában a legjobbnak, ezzel elnyerték az Év Párlata címet. A termék a Klagenfurtban rendezett World Spirits Award-on Dupla Arany minősítést kapott, a cég pedig a Master Class kategóriába nyert besorolást. Az Árpád Pálinka által elnyert díjak a HunDeszten, pálinka, HunDeszt Zsákszámra gyűjtötte be az érmeket a békéscsabai cég   Forrás: www.hir6.hu

 

Témakörök:

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum