A Békési Pálinka Centrumban is jártak a meghívott újságírók a hétvégén

2012. 04. 18., szerda

Április 12-14. között a Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága tanulmányútjának résztvevői a közép-békési térség turisztikai kínálatából kaptak ízelítőt. A hagyományosan elsősorban gyógyvizeiről ismert régió különösen gazdag gasztrohungarikumokban, a tanulmányút az erre alapozó termékfejlesztésekkel is megismertette az újságírókat.

Szarvason az Arborétum meglátogatása mellett a város új attrakciója, a tavaly átadott vízi színpad megtekintése szerepelt a programban, mely délután Békéscsaba látványosságainak (Munkácsy Emlékház, Meseház, evangélikus templomok) bejárásával folytatódott. Másnap a Pósteleki Szabadidőközpont attrakcióit próbálhatta ki a kerékpáron érkező újságíró csapat, mely ezután Gyulára is drótszamáron érkezett. A 10. leglátogatottabb magyarországi település élen jár az attrakció- és termékfejlesztések terén. Előbbire a város által felújított Erkel Ferenc emlékház vagy a Várfürdő hamarosan induló élményfürdő-fejlesztése, utóbbira pedig a helyi TDM, a Várfürdő és a szálláshelyek összefogásával megvalósult forgalomélénkítő Csobbanj-csomag, a turistáknak a hét minden napjára más elfoglaltságot kínáló garantált program kínálat, illetve a tematikus városi csomagok kidolgozása a jó példa.

A Gyulai Hagyományőrző Hentesek húsipari történeti kiállítása egy tradicionális gyulai mesterségből ad átvitt és szó szerinti értelemben is ízelítőt.

A három város: Békés, Békéscsaba és Gyula példamutató összefogásával létrejött Békési Szilvapálinkaút ugyancsak kiváló példája az egyediségre épülő termékfejlesztésnek. Az uniós támogatással nemrég befejeződött látványfőzde fejlesztések (Árpád Pálinkatanya – Békéscsaba, Békési Pálinka Centrum – Békés, Gyulai Pálinka Manufaktúra – Gyula) nemcsak egy gasztronómiai témaút pilléreit jelentik, de fontos kiegészítő programelemet kínálnak a régióba látogató wellness és aktív turistáknak. Ez utóbbira különösen alkalmas a Körösök vidéke. Felkeresésükhöz a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület kiadványai jelentenek hasznos segítséget a vízi, lovas és kerékpáros turistáknak.

A turisztikai versenyképesség kulcsa, hogy a régió nemcsak színvonalas, de helyi termékekre épülő, markánsan egyedi kínálatot tudjon felmutatni a gasztronómiában is. Ilyen értékekben sem szűkölködik a közép-békési térség. A tanulmányút résztvevői minderről a tradicionális magyar konyhát képviselő szarvasi Halászcsárdától az autentikus békési cigányétteremig, a kézművesbonbonokat is kínáló gyulai Százéves Cukrászdától a kreatív magyar ínyenckonyhát képviselő békéscsabai Brill bisztróig több helyszínen is meggyőződhettek.

Forrás: www.bacsamegye.hu  

 


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum