Megkezdődött a békési szilvaszüret

2012. 08. 10., péntek

A Békési Pálinka Zrt. tulajdonosa már sok éve létrehozta a saját tulajdonú 28 hektáron elterülő, mintegy 9500 szilvafából álló ültetvényét, ahonnan a híres-neves Békési Szilvapálinka gyümölcse ered. A gondos növénytermesztésnek köszönhetően ebben a télen fagyos, nyáron aszályos időben is jó „féltermésre” számítanak az ország egyik leggondozottabb szilvakertjében – tudtuk meg id. Békési Zoltántól.

Laikus szemmel is látható, hogy mintagazdaságról van szó, de mégis mit kellett tenni ahhoz, hogy másokhoz hasonlóan Önöknél bőséges szilvatermés legyen? Bőségesről egyes fajták esetében beszélhetünk, hiszen a több mint 9500 szilvafából 3500-4000 esetén a tavaszi fagyok gyakorlatilag száz százalékos kárt okoztak, ugyanis a virágzás kellős közepén érte őket a fagy.  id. Békési Zoltán Az ültetvénynek az a része, amit nem vitt el a fagy az aszálynak volt kitéve az idén, így őket helyi öntözéssel próbáltuk segíteni a megfontolt növényvédelem mellett. Szerencsére a fák ezt a gondoskodást egyelőre úgy tűnik, hogy meg is hálálták. Milyen évre számítanak az idén? Az előbbiek tükrében talán megússzuk, hogy az idén a növénytermesztésünk ne legyen veszteséges. Ezért jelentős kereskedelmi tevékenységet folytatunk, hiszen valóban kevés az étkezési szilva a piacon, így most a szüretben naponta szállítunk a gyümölcsből exportra. A Békési Pálinka Zrt. számos prémium pálinkát készít különféle gyümölcsből. Mit tud elmondani általában az idei gyümölcsszezonról és mire számíthatnak a pálinkafogyasztók? Ha a költségekre kíváncsi elmondhatom, hogy a pálinka ára a pálinkafőzőbe bekerülő alapanyag árától és a főzetési díjtól, továbbá az adó mértékétől függ. Az idén a gyümölcs ára változott radikálisan. Az a kevés gyümölcs, ami megtermett érthetően jóval többe kerül, mint a bőtermő években. Ez akár 40-50 százalékos árnövekedést is jelentett a kajszibaracknál, de más gyümölcsök esetén is jelentős az árnövekedés, ha van egyáltalán belőle. A saját ültetvényünkről bekerült termék önköltségi ára is jóval magasabb, mint a korábbi években, mert a növényvédelem költsége, vagy például a szilvafák locsolási költsége 6-7000 fa esetén is rendkívül jelentős. Viszont öröm az ürömben, hogy nekünk legalább lesz szilvapálinkánk. Viszont egészében sajnálatomra azt tudom mondani, hogy a pálinkafogyasztók a pálinka árának a kismértékű növekedésére kell, hogy számítsanak. Ez egy nagy próbája lesz az évek óta növekvő hazai pálinkakultúrának, viszont a fogyasztók számára azért örömet jelenthet, hogy az egészen magas napsütéses órák száma miatt a megtermett gyümölcsök zamatokban jóval gazdagabbak, mint például 2010-ben, amikor rendkívül alacsony volt a napsütéses órák száma. A természet az ilyen, egyszer hopp máskor kopp.

Forrás: www.bacsmegye.hu

 

Témakörök:

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum