Bor után most pálinkával csalogat Almádi

2012. 08. 21., kedd

A balatonalmádiak nem pihennek: alig ért véget a csaknem kéthetes borfesztiváljuk, ezúttal inkább Pálinka Napokat rendeznek. Az iszogatás tehát a Wesselényi Strand előtti sétányon folytatódik augusztus 24. és 28. között.

 MTI/Földi Imre

A Balatonnál augusztus 20-a után sem áll meg az élet: a balatonalmádiak bölcsen a nagy borfesztiválszezon után időzítették az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő pálinkás eseményüket. A helyszín a Wesselényi strand előtti sétány lesz - akinek ez nem mond sokat, az a vasútállomás mögött keresse az italos bódékat.

A Pálinka Napok programjai 17 órakor kezdődnek, így legalább nem a kánikulában kell majd ismerkedni az ütős italokkal, és a strandolásra is jut elég idő. Az első napokban főként környékbeli tánc- és énekcsoportok lépnek fel, 26-án Kozma Orsi és a Quartet, 27-én a Balkán Fanatik, 28-án pedig Török Ádám és a Capriccio Band szórakoztatja a pálinkázókat.

A gyerekeket minden nap 17 és 19 óra között a Játékvár nevű program várja. A rendezvény kísérőprogramja a "FelÉLED?" öko játéktér, amelynek helyszíne a Wesselényi strand 200 négyzetméteres füves területe lesz 27-én 10:30 és 17:00 óra között. A pálinkán és az ételeken kívül népművészeti és kézműves vásárt tartanak, és persze a pálinkák közül is lehet majd vásárolni.

Bővebb infó: www.balaton-almadi.hu

Forrás: www.origo.hu

 


Jooble

Exkluzív üvegtermékek

 

 

Elektromos fűtőpatronok

 

 

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Tel: (+36 30) 522-1099 / (+36 30) 932-9396
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum