Pálinkafőzésből számít némi mellékesre a bükkösdi önkormányzat

2012. 09. 03., hétfő

Közalkalmazotti státuszú pálinkafőzői állást hirdetett Bükkösd önkormányzata, amely évi 20 ezer liter pálinka eladásából számít pluszbevételekre.

 

Pálinka forgalmazásával tervezi kiegészíteni költségvetését Bükkösd - mondta a település független polgármestere Budai Zsolt, akit keresett meg az MTI, mert az önkormányzat augusztusban állást hirdetett pálinkafőző, gyümölcspálinka-gyártó munkakör betöltésére közalkalmazotti jogviszonyban. A polgármester elmondta, két évtizedes hagyománya van Bükkösdön az önkormányzati fenntartású pálinka-bérfőzőüzemnek, a korábbi főzőmester azonban a nyáron elhagyta a település üzemét, ezért kerestek, és mára találtak új alkalmazottat.

"Egy, az önkormányzatnak pluszforrást biztosító, profitorientált, kisebb bérfőzdét üzemeltetünk, elsősorban a környéken élő gyümölcstermelők kiszolgálására. Mivel a vállalkozásokkal szemben nem törekszünk extra haszonra, nyomott áron tudunk dolgozni, így közkedvelt a környéken a főzdénk" – fogalmazott Budai Zsolt, aki hozzátette: az üzem éves árbevétele 10 millió forint körül alakul, profitja pedig ennek töredéke. 

Az elképzelések szerint az évente átlagosan 20 ezer liter ötvenfokos pálinkát előállító üzem segítségével a jövőben a bükkösdi önkormányzat saját pálinkát is készítene. "Tervünk, hogy kereskedelmi főzdévé váljon üzemünk, hiszen így megjelenhetnénk a helyi termékek piacán. Az ehhez szükséges gyümölcsöt is mi termelnénk; az önkormányzat például a Start Munka Program keretében ősszel egy egyhektáros körteültetvényt is telepít” – mondta a Mecsek nyugati lábánál, dombok között fekvő falu első embere.

A saját főzdéről és a majdani saját pálinka kereskedelmi forgalmazásáról Budai Zsolt azt mondja: meglátása szerint manapság az önkormányzatoknak is egyre inkább saját bevételeiket kell növelniük.

Forrás: www.hvg.hu

 

 


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum