Pálinkaházzal bővül a Sóstói Múzeumfalu

2013. 01. 24., csütörtök

Pálinkaház épül a Sóstói Múzeumfaluban, amelynek az elmúlt évben közel hatvanezer látogatója volt - közölte a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői létesítmény igazgatója.

 

A működő főzde a parkolóban kap helyet.

 

Páll István elmondta: a nyíregyházi önkormányzat 2,1 milliárd forint összegű támogatást nyert a városhoz tartozó üdülőközpont, Sóstógyógyfürdő komplex idegenforgalmi fejlesztésére, s az összegből részesedik a 19. század észak-tiszántúli falvainak népi építészetét őrző skanzen is.


A múzeumfalu jelenlegi parkolójának helyén 2014 májusáig pálinkaházat hoznak létre, amelyben bemutatják a térség, a Felső-Tisza-vidék három eredetvédett párlatát, a szabolcsi alma-, a szatmári szilva- és az újfehértói fürtösmeggypálinkát. Berendeznek egy működő főzdét és a látogatók meg is kóstolhatják majd a híres pálinkákat.

 

Kóstolja meg Magyarországot!


A skanzen a régi helyett új parkolót kap, amelyet a létesítmény főbejárata előtti részen alakítanak ki.
Kisgyörgy Tamás, a Sóstói Múzeumfalu munkatársa arról tájékoztatott, hogy a skanzen idei nagyrendezvényeinek tervét már elkészítették. A legtöbb látogatót vonzó gasztronómiai show-t, a Kóstolja meg Magyarországot! elnevezésű eseményt szeptember 14-én tartják. A főző-sütő szakácstalálkozóra az ország eddigi leghíresebb gasztrofesztiváljainak győztes csapatait hívják meg. Kiemelt vendég lesz a Szentendrei Skanzen főzőgárdája, amely az ottani múzeumfaluból egy kiállításnyi anyagot is elhoz magával egy alkalmi tárlatra.

 

Eseményekkel teli év lesz a 2013-as is.


Ugyancsak 10. alkalommal rendezik majd meg június 23-án a Szent Iván éji hagyományőrző programot, a szerelmesek éjszakáját. A tűzugrás, amelyben a parázs felett kézen fogva lendülnek át a párok, összetartozásukat bizonyítván, egy könnyűzenei koncerttel is kiegészül, a fellépő Rúzsa Magdi lesz, aki akkora elkészülő legújabb lemezének számait énekli.


Április 1-jén falusi húsvétra, május 1-jén retromajálisra, május 20-án falusi pünkösdre, míg augusztus 20-án az új kenyér ünnepére várja majd a látogatókat a nyírségi múzeumfalu.


November 9-én a Márton napi vígasságokat rendezik meg, majd december 14-én a falusi advent karácsonyi készülődésének hangulatát idézik vissza a Sóstói Múzeumfaluban.

 

Forrás: www.mti.hu; www.museum.hu

Témakörök:

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum