Készül az év meggy pálinkája

2013. 02. 25., hétfő

Tizenkét prémim pálinka kerül a 2013-as, különleges blendbe.Tizenkét prémim pálinka kerül a 2013-as, különleges blendbe. Magyarország ismét közösen készíti el az év pálinkáját, ezúttal meggyből. Hazánk pálinkaházainak szakemberei együtt zsűrizték a főzdék által beküldött prémium tételeket, amelyek házasítását, azaz a különleges blendet a Budapesti Pálinkafesztiválon kóstolhatja meg a közönség.

 

 

2013 a meggy éve! A tavaszi, Budapesti Pálinkafesztiválon május 16-19 között folytatódik a rendezvény kedvelt, tematikus sorozata, amelyben minden évben egy kiválasztott gyümölcsé, a pálinka legfontosabb alapanyagáé a főszerep. A szilva és a barack után a meggy következik.

Az esemény fő attrakciója az év pálinkája lesz, amelyet az ország pálinkafőzdéinek legjobb meggypárlataiból blendelnek. A zsűri vakkóstolás során választotta ki a legjobb tételeket, a bírák pedig maguk a pálinkafőző-mesterek voltak, így Rádai Erzsébet a Zwack Pálinka Maunfaktúrától, Vasas Beáta a Schiszler Pálinkaháztól, Berkes Géza a Harmatrázó Pálinkaháztól, Békési Zoltán a Békési Pálinkamanufaktúrától és Márton András a Rézangyaltól. A vakkóstolást a Rézangyal főkóstolója, Borbáth Gabriella felügyelte.

A szakemberek végül tíz főzde tizenkét meggypálinkáját, köztük cigány- és vadmeggy párlatokat választottak ki, így az év pálinkájába végül Schiszler, Márton és lányai, Villányi, Békési, Rézangyal, Gusto, Hírös, Csalló, Harmatrázó, Újfehértói Fürtös pálinkák kerülnek. A különleges blend egészen tavaszig pihen, hogy az ízek tökéletesen összeérjenek benne.

A kereskedelmi főzdék prémium meggypálinkáinak házasításával létrehozott blendelt párlatból összesen 1500 darab 0.5 literes egyedi tervezésű palack készül a tavaszi fesztiválra.

(4cent)

Fotó: Budapesti Pálinkafesztivál

Forrás: www.4cent.hu

 

 


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum