Megvédi a kormány a magyar alkoholt

2013. 05. 02., csütörtök

Megfelel az európai uniós elvárásoknak a kommersz szeszesitalok megkülönböztetett adózása – írja közleményében a nemzetgazdasági tárca. A minisztérium arra reagált, hogy – mint azt még a múlt héten az Index is megírta – kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen a jövedékiadó-törvény alkoholtermékekre vonatkozó passzusai miatt.

 

Az Európai Bizottság úgy véli, ellentétes az uniós joggal a jövedékiadó-törvénynek az a kitétele, amely a különféle alkoholtermékek esetében kétféle adómértéket állapít meg. Ezért a brüsszeli testület úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldött Magyarországra, amelyben a jogi helyzet tisztázását kéri a magyar hatóságoktól.

A kormány álláspontja szerint az egészségre fokozott kockázatot jelent a alkohol-fogyasztás. Különösen veszélyesnek tartják a finomszesz és mesterséges aromák felhasználásával készült kommersz italokat. Az NGM közleményében azzal indokolja a döntést, hogy ezek jóval olcsóbbak, mint a tiszta növényi párlatok.

A minisztérium álláspontja szerint „ a differenciált adómérték bevezetése a kommersz italok esetében a fokozott egészségügyi kockázatára való tekintettel az egész társadalom érdeke. Az új szabályozás az olcsó, mesterséges aromák felhasználásával készült szeszes italok árát növeli, ezáltal csökkentve a lakosság etil-alkohol fogyasztását. Az uniós jog is különbséget tesz minőségi alapon az egyes alkoholfajták között, így az etil-alkoholok magyarországi eltérő adómértéke sem ütközhet uniós jogba” Korábban megírtuk, hogy a Nielsen piackutató szerint egyre kevesebb pálinka fogy Magyarországon.

A most megindult eljárás nem a szabadságharcos adómentes pálinkafőzés miatt indul – amiatt ugyanis korábban már indult egy. Mint ismert, 2010 nyarán Orbán Viktor első gazdasági akciótervének részeként lehetővé tették, hogy fejenként legfeljebb évi 50 liter pálinkát bér- vagy házi főzésben jövedékiadó-mentesen lehessen előállítani.

Ennek a „személyes használatra szánt”, adómentes pálinkának az ügyében február óta folyik a kötelezettségszegési eljárás, mivel a brüsszeli bizottság szerint az uniós jog értelmében lehet ugyan kedvezményes jövedéki adómértéket megállapítani, de ez legfeljebb 50 százalékkal lehet alacsonyabb az általánosan alkalmazott jövedéki adómértéknél.

Forrás: www.index.hu


Jooble

Exkluzív üvegtermékek

 

 

Elektromos fűtőpatronok

 

 

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
(+36 30) 932-9396 Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(+36 70) 946-9600 Szabó Ferenc / telephelyvezető
(+36 30) 522-1099 Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum