Mengyi: A pálinka legyen agrár vezértermék, világmárka

2013. 07. 15., hétfő

A kormány célja, hogy a pálinka agrár vezértermékké, világmárkává váljon a következő években. Az agrárstratégiában külön is szerepel a pálinka, ez a márkanév hungaricum - mondta Mengyi Roland (Fidesz) országgyűlési képviselő szombaton Boldogkőváralján, sajtótájékoztatón.

A politikus, aki egyben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke is, a Bestillo Pálinkaház által immár második alkalommal rendezett Gönci Barack Vigasságon elmondta: a pálinka fogyasztása bel- és külföldön is reneszánszát éli, az italkülönlegesség értékesítése évről-évre nő. Ezért fontos a minőségére is odafigyelni, amelyet a védjegygarancia-rendszer is szolgál.
   
Mengyi Roland emlékeztetett arra, hogy a magyar pálinka védelmét a Fidesz vezette kormány már 2010-ben kezdeményezte. A hagyomány volt az elindítója 2010 szeptemberében annak a törvénymódosításnak is, amellyel a kormány szabaddá tette a saját fogyasztásra szánt pálinka házi főzését ötven literig - emlékeztetett. A politikus tájékoztatása szerint 2012-ben a házi pálinkafőzőkben csaknem 12 millió liter pálinka készült, míg a kereskedelmi főzőkben 1,8 millió liter. Megjegyezte: az unió a háznál történő pálinkafőzés miatt is vitába szállt Magyarországgal.
   
Az EU az elmúlt évben kötelezettségszegési eljárást indított, a magyar kormány azonban nem kíván lemondani erről a hagyományról, és az európai bírósághoz fordult. Várhatóan az idén vagy legkésőbb jövő tavasszal ítélet születik - jegyezte meg. A kajszibarack Abaúj jellegzetes gyümölcse. A környéken elsősorban a magyar kajszi, a Gönci magyar kajszi, a Ceglédi bíborkajszi, illetve a Pannónia fajtát termesztik. Ezekből készül a földrajzi eredetvédett gönci barackpálinka is, amely annak köszönheti védett státusát, hogy nemcsak az alapanyaga helyi, hanem lepárlását és palackozását is helyben végzik.
   
A gönci barackpálinka egyik gyártója, a Bestillo Pálinkaház tavaly rendezte meg az 1. Gönci Barackfesztivált a Pálinkaház boldogkőváraljai látogatóközpontjában. Mivel a gönci barack különleges puhaságának köszönhetően nehezen szállítható, és frissen szedve a legfinomabb, ezért a szervezők az idén is a szüret idejére időzítették a mulatságot.
 
(MTI-fidesz.hu)
Forrás: www.fidesz.hu

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum