Arattak a tarpai pálinkák a világversenyen

2014. 03. 21., péntek

Négy tarpai pálinka lett érmes a gyümölcspárlatok világversenyén, a World-Spirits Award 2014 vetélkedőn – közölte a Tarpai Manufaktúra Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-vel.

Váradi György elmondta, hogy az ausztriai Klagenfurtban rendezett viadalon a cég termékei közül az eredetvédett szatmári szilvapálinka aranyérmes lett. Az ugyancsak eredetvédett, a híres Jonathán almafajtából főzött szabolcsi almapálinka ezüstérmet kapott az értékelőktől, továbbá ugyancsak ezüstéremmel ismerték el a Manufaktúra Kft. kajszibarack- és birspálinkáját is.

Az ügyvezető igazgató kiemelte: a négy érmes pálinka elért pontszámai alapján a tarpai főzde megkapta a First Class Destillerie első osztályú minősítést, melynek logóját a jövőben hivatalosan használhatja termékeinek palackján. A cégvezető beszámolt arról is, hogy a Tarpai Manufaktúra Kft. két új piacon jelenik meg tavasszal termékeivel. Március végéig Svájcba, áprilisban pedig az Amerikai Egyesült Államokba visznek egy-egy termékbevezető próbaszállítmányt, amelynek sikerétől függ a további megrendelés. Az USA-ban, egyelőre zárt körben, a New York-i klubokban szolgálják majd fel a tarpai pálinkákat.

Váradi György tájékoztatása szerint a Manukfaktúra Kft. a múlt évben 250 millió forint árbevételt ért el. Nyeresége 15 millió forint lett. A cég lekvárfőző üzemének termékei 70 százalékban exportra kerültek, legnagyobb vevőjük Németország volt. A további 30 százalékot pedig a hazai piacon értékesítették. A gyümölcspárlatoknál 15/85 százalék arányú volt a kivitel és a hazai eladás mutatója.

Az idén az új svájci és amerikai várható megrendelésekkel 15-20 százalékos mértékű árbevétel-növekedést várnak a kis cégnél, amely a múlt évben átlagosan tizenegy dolgozót foglalkoztatott a beregi településen lévő lekvár- és pálinkafőző, valamint gyümölcserjesztő üzemében.

Forrás: www.mno.hu


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum